Létrehozva: 2017.12.08.

Emiatt a sötét családi titok miatt gyilkolhatta meg feleségét a budakalászi férfi

A 60 éves férfiról 18 év elteltével derült ki, hogy megölte a feleségét. Feltehetõen egy régi tragédiát nem tudott feldolgozni.

A rendőrség csütörtökön adta hírül, hogy egy 18 éve elkövetett emberölés gyanúsítottját vették őrizetbe Kesztölcön. A most 60 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1999 februárjában a feleségét egy kúthoz vezette budakalászi otthonuk udvarán, majd belelökte és a kutat lefedte. Mindezt balesetnek álcázta, másnap pedig felhívta a tűzoltóságot, hogy felesége megfulladt.

"Kifejezetten nehéz házasságuk volt, Tamás néhai felesége alkoholista, züllött életet élt. 1982-ben házasodtak össze, majd 1983-ban egy egészséges fiuk született. Az asszony továbbra sem változtatott életvitelén, másfél éves gyermekét pedig egy alkalommal magával vitte egy összejövetelre. Ekkor egy súlyos tragédia történt:

a tizedik emeleti szobában magára hagyott kisfiú az ablakhoz kúszott, onnan kiesett és meghalt

– árulta el a Blikknek dr. Jánó Chris­topher, N. Tamás ügyvédje.

A kisfiú halála lehetett a töréspont Tamás életében. Később felesége két gyermeket is szült. A férfi félt, hogy ha elválna a nőtől, a gyerekeket elszakítanák tőle, ezért inkább nem lépett. A helyiek jól emlékeznek az esetre.

"Lassan 30 éve lakom itt, nem felejtettem el az esetet. Balesetnek tűnt, de többen összesúgtak, hogy a férfi végzett a feleségével. Aztán elköltöztek" – mesélte Ferenc.

A rendőrség most azt vizsgálja, hogy mi történt pontosan azon a februári napon. Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt folyik eljárás. A beismerő vallomást tett gyanúsítottat őrizetbe vették. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Az ügyészség a nemrég előkerült bizonyítékok alapján osztja a rendőrség véleményét és azt, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés történt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz