Létrehozva: 2020.05.21.

Mi lesz a gyerekkel nyáron? – kérdezi sok szülő

Indulhatnak a nyári napközis táborok, ami azért is fontos, mert minden korábbinál nehezebb lesz idén nyáron megoldani a gyerekek felügyeletét. Sok szülő a járvány idején kivette a szabadságát és a nagyszülők sem mozgósíthatók úgy, mint a koronavírus megjelenése előtt. A Kormány szerda esti rendeletének értelmében június 16-tól az ottalvós gyermek- és ifjúsági táborok is megtarthatóak lesznek a nyári vakációban.

Kik és milyen nyári táborokat kínálnak, hogyan lehet majd megoldani a gyerekek felügyeletét? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Ripost.

A szülők alig várják

A szülők március 16. óta otthon vannak a gyerekekkel. Nem könnyű ez az időszak, ráadásul hátravan még az egész nyári szünet! Hogy milyen nagy igény van a nyári táborokra, azt jól mutatja, hogy amikor Novák Katalin államtitkár szavazásra bocsátotta a kérdést, a válaszadók döntő többsége, 72 százaléka azt mondta: legyenek nyári táborok, védőintézkedésekkel.

 

Sokan nyilvánítottak véleményt, 27300 szavazat érkezett. A hozzászólásokból kiderül: nagyon sokan nem tudják még, hogyan fogják megoldani a gyermekfelügyeletet a nyári szünet 11 hetében.

Szerényebb a kínálat, mint tavaly

Úgy volt, hogy idén minden korábbinál több gyerek jut el táborba, februárban 20 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly az azonos időszakban. „A koronavírus megjelenése után a jelentkezések száma drasztikusan visszaesett, ami érthető” – mondta a Ripost-nak Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. A jelentkezések elmaradása és a járványügyi helyzet miatt a táborszervezők egy része úgy döntött, nem is tartja meg a tábort. Ez ahhoz vezethet, hogy idén nem lesz elég hely a jelentkezőknek.

Fotó: shutterstock

25-30 százalékkal nőttek az árak

Aki mégis vállalkozik táboroztatásra, az több pénzt kér érte, részint, mert ismét bőven van jelentkező, részint pedig, mert a biztonsági intézkedések – fertőtlenítés, maszkviselés, több szakember – is pénzbe kerül.

„Gyerekek ezreinek nem jut majd hely a gyermektáborokban és a családoknak akár 25-30 százalékkal is többet kell fizetniük idén egy-egy turnusért, mint korábban” – vélekedik Tóth Béla. Míg tavaly a napközis táborokért 20-30 ezer forintot kértek, most alig látunk olyan hirdetést, ahol 35 ezer forint alatt kínálnak napközis tábort. A szervezők döntő többsége 50 ezer forintot kér egy hétért, három étkezéssel és speciális foglalkozással.

A szakember abban bízik, hogy az idő előrehaladtával többen vállalkoznak ismét táborszervezésre, ami még csökkentheti az árat.

Fotó: Komka Péter / MTI

 

Visszajár a befizetett pénz, ha elmarad a program

A befizetett előleg a tábor elmaradása esetén visszajár, és ez akkor is így van, ha központi utasításra kell eltekinteni a tábor megszervezésétől. Tehát ha az operatív törzs a későbbiekben olyan döntést hoz, hogy nem tartható tábor, akkor a szervezőknek vissza kell fizetniük az előleget, így a szülő nem kockáztat a jelentkezéssel.

 

Köteles az önkormányzat megoldani a gyermek felügyeletét

Minden önkormányzatnak biztosítania kell a nyári szünetben a dolgozó szülők gyermekének felügyeletét és napközbeni étkeztetését gyermekjóléti szolgáltatásként, de ez nem mindig megoldható abban a tankerületben, ahová a gyermek jár, és persze a program sem olyan gazdag, mint egy lovas vagy nyelvi táborban. A családbarát munkahelyek is meg szokták szervezni a nyári gyermekfoglalkoztatást. Aki nem tudja a családban vagy táborokban megoldani a gyermeke felügyeletét, annak érdemes már most tájékozódnia ezekről a lehetőségekről és időben jelezni az igényt!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes