Létrehozva: 2019.05.07.

Érettségi botrány Békéscsabán: 28 felnőtt nem vizsgázhatott le egy csaló magániskola miatt

Hiába ment el 28 diák tegnap reggel megírni a magyarérettségit, nem vizsgázhattak le egy csaló magániskola visszaélései miatt. Egy hete még arról kaptak pecsétes levelet, hogy jelenjenek meg a hétfõi vizsgán, aztán az utolsó pillanatban jött a hideg zuhany: e-mailben közölték velük, hogy nincs joguk érettségizni...

„Azt hittük, minden feltételt teljesítettünk” – mondta el lapunknak egy neve elhallgatását kérő békéscsabai diák. De hiába készültek fel, és fizették be a százezres tandíjat, illetve vizsgadíjat az érintettek, csúnyán pofára ejtették őket.

Pecsétes levél jött, hogy mehetnek vizsgázni

„Értesítést kaptunk a Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatójától, Borgulya Zoltántól, hogy hol, mikor és milyen tantárgyakból érettségizhetünk. A levél április 30-i dátummal jött. Ezután szombaton, vagyis a hétfői vizsga előtti utolsó pillanatban e-mailben, szintén Borgulya Zoltántól jött egy határozat, miszerint mégsem érettségizhetünk” – meséli lapunk munkatársának az egyik tanuló. „Nem tudom, hogy az e-mail hivatalosnak számít-e, viszont volt egy pecsétes papírom, hogy mennem kell, így biztos ami biztos, hétfőn elmentem vizsgázni a társaimmal együtt, de végül nem engedtek minket érettségizni” – tette hozzá.

 

Százezres tandíjat fizettek be hiába

Fejenként több mint százezer forintot fizettek az OPERANDO Középiskolának, mely felnőtteket készít fel az érettségire. További negyvenezret csengettek be érettségi jelentkezési díjként. Mivel ellentmondásos értesítéseket kaptak, s úgy tudták, minden feltételt teljesítettek az érettségihez, tanultak: felkészülten utaztak a kijelölt békéscsabai intézménybe, ahol viszont nem engedték be őket a terembe.

Csakhogy egymásnak ellentmondó ígéreteket kaptak, többek között arról, hogy majd szóbelin lehetőségük lesz dupla tételt húzni, azzal kiváltva az írásbeli vizsgát. De lapzártánkig írásban ezt senki nem erősítette meg számukra, nem csoda, hogy tanácstalanul és egyre elkeseredettebben próbálják kideríteni, mi lesz a sorsuk.

 

Visszavonták a magániskola engedélyét, de még utána is adott osztályzatokat

A szerkesztőségünkhöz az egyik tanuló által eljuttatott, a Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatójától, Borgulya Zoltán által írt határozat szerint azért tagadták meg számára az érettségit, mert egy azóta már bezárt magániskola a bezárása után még jegyeket írt az osztálynaplóba, és dokumentumokat állított ki nekik.

Az iskola, amiről szó van, az OPERANDO Középiskola, amely vállalta a felnőttek érettségire történő felkészítését. De a magániskolának a Békéscsabai Járási Hivatal visszavonta a működési engedélyét 2018. október 5-én – ám az intézmény utána nemcsak jegyeket adott, hanem még decemberben is hivatalos leveleket is írt a diákoknak.

Az érettségitől eltiltó határozatból kiderül: „A tanügyi dokumentáció részét képező osztálynapló, valamint bizonyítványban szereplő bejegyzések nem megfelelő hitelessége és a működési engedély visszavonását követő keltezéssel történő kiállítására tekintettel Ön a tanulmányi előmenetelést és tanulói jogviszonyának megszűnését hitelt érdemlő dokumentumok hiányában nem bocsájtható érettségi vizsgára."

Miért csak az utolsó pillanatban derült ki?

Úgy tudjuk, az OPERANDO Középiskola tanulóit a Pannon Oktatási Központ Gimnázium vette át. Erre utal, hogy ők küldték el a tanulóknak az érettségi helyszíneit és időpontjait, majd a részvételük megtagadásáról szóló határozatot is. De a két ellentétes értelmű levél között alig pár nap telt el. Miért csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy a diákok nem vizsgázhatnak? Miért ringatták az érintett hallgatókat is abban a hitben egészen április végéig, hogy érettségizhetnek?

Az ügyben kerestük Borgulya Zoltánt, a Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatóját, akit lapzártánkkor értünk el...

„Az OPERANDO Középiskola január elején keresett meg bennünket. A segítségünket kérték, mondván, megvonták tőlük az érettségiztetés jogát. Készséggel felajánlottam nekik az önzetlen segítségünket, lehetőséget biztosítva a 28 tanulónak, hogy bejárhassanak az óráinkra. Még pénzt sem kértem tőlük, mindössze azt rögzítettük írásban, hogy az érettségit ellenőrző tanárok munkadíját térítsék majd meg a vizsgák után.

Miután az érettségi vizsgák időpontját továbbítottam a tanulóknak, azután kaptam értesítést az Budapest Főváros Kormányhivatalától, hogy az Operando Középiskolát nem csak az érettségiztetés jogától fosztották meg, de a működési engedélyét is megvonták. Vagyis hivatalosan nem taníthattak.

 

Ha erről korrekt módon értesítenek bennünket az év elején, akkor az előírásoknak megfelelően osztályozó vizsgára kötelezzük a tanulókat, s annak sikeres letétele után érettségizhettek volna most, így viszont nem” – magyarázta a %Ripost%-nak Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatója. „Becsaptak, megvezettek. Jóhiszeműségem és jó szándékom miatt szörnyen kellemetlen helyzetbe kerültem. Az ügyben az oktatási hivatal segítségét kértem, s tervezem, hogy a rendőrséghez fordulok a történtek miatt” – közölte Borgulya Zoltán.

 

Hogy mi várhat a 28 tanulóra? Mit mondott a %Ripost%-nak az OPERANDO Középiskola cégvezetője? S milyen sumákságra bukkantunk még az OPERANDÓnál? Kiderül a keddi Ripost napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra