Létrehozva: 2020.10.24.

„Erre a fájdalomra nincsenek szavak”: egyetlen gyermeküket gyászolják a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei

Zsigmond szülei teljesen összetörtek, miután elveszítették egy szem gyermeküket.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, azonnal meghalt az a 16 éves keszthelyi fiú, aki osztálytársaival vett részt egy kiránduláson a gyöngyösfalui Holdfényliget Kalandparkban.

Zsigmond iskolája előtt most mécsesek világítanak, sorra érkeznek a megemlékezők. Varga Sz. Gábor, a gimnázium intézményvezetője a Borsnak elmondta: Zsigmond az egész közösség által szeretett, segítőkész tinédzser volt.

„Mindannyiunkat mélyen megrendített a tragédia. Az osztálytársai a balesetet végignézték, ezért érthető, hogy sokkos állapotban vannak. Természetesen minden segítséget megadunk nekik, és pszichológusi segítséget is kapnak a történtek feldolgozásához” – fogalmazott az igazgató.

A fiú osztálytársai egybehangzóan azt mesélték Zsigmondról, hogy mindig is ő volt közülük a legkedvesebb.

„Volt, hogy az utolsó forintjaiból hívta meg az egyik kevésbé tehetős barátját egy közeli büfében” – csuklott el egy lány hangja, aki arra is emlékezet, hogy Zsiga korábban gyakran megvédte a gyengébbeket. Ezt könnyen meg is tette, hiszen tehetséges volt az önvédelmi sportokban, ezen kívül futóként is rendszeresen nyert érmeket. Zsigmond egyébként már nyolcévesen is lelkes rajongója volt a kalandparkoknak, akkor is ügyesen mászott fel a legmeredekebb falakra is.

Zsigmond édesanyja tanárnőként, édesapja asztalosként dolgozott. Egyetlen fiuk volt Zsigmond.

„Hatalmas a fájdalom a szívünkben, még beszélni sem igazán tudok róla” – mondta megtörten a Blikknek a gyászoló édesapa, majd megjött a felesége is, aki nem bírt beszélni az érzéseiről.

Szomszédai is csak szépet és jót mondtak Zsigmondról.

„Pici kora óta ismerem, tündéri srác volt. Tisztelettudóan viselkedett mindig, ahogy a szülei is. Az édesapja a tragédia után átjött hozzánk, arra a fájdalomra nincsenek szavak, ami az arcán volt. Nagyon sajnálom őket” – mondta a pár házzal arrébb lakó idős hölgy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat