Létrehozva: 2020.12.05.

Erre jó a Manófutás – vegyél részt te is!

Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány minden évben Mikulásfutással is segíti a beteg gyerekeket. Idén szerettek volna újítani és egy kellemes Manófutással készültek, ám a koronavírus megváltoztatta ezeket a terveket is.

„Korábban minden évben rendeztünk Mikulásfutást Pécs belvárosában, de idén szerettünk volna újítani, ezért készültünk Manófutással. Az ötletet szerettük volna eljuttatni az iskolai testnevelés órákra is, de ez a bizonytalan helyzet miatt elmaradt. Talán jövőre sikerül meghirdetnünk„ – magyarázta a Ripost-nak Farkas Éva alapítványi menedzser, szakmai koordinátor.

Fotó: Eurakvilo Alapítvány

„A gyerekeket akartuk megszólítani, és az alapötlet az volt, hogy a kis manók fussanak, velük együtt pedig a szülők. Mivel csapatosan idén nem lehet futni, így mindenki egyénileg, a világ bármely pontján futhat” – mesélte Farkas Éva.

Fotó: Eurakvilo Alapítvány

Már több mint 50-en jelentkeztek a jótékonysági futásra. A regisztrációs adomány befizetése után postán kiküldik a manósapkát, amit a hétvégi futáskor kérnek hordani.

„Voltak egyéni jelentkezők és komplett családok is két felnőttel és két gyerekkel„ – folytatta Farkas Éva. „A befolyt összeget a PTE Gyermekklinika Onkohematológiai Osztálya kapja meg a rosszindulatú daganatos és leukémiás gyermekek hétköznapjainak megkönnyítéséért, kezelésük minőségbeli javításáért. Nagyon várjuk majd a fotókat is a hétvégi futásról: vigyünk egy kis vidámságot ebbe a különleges és nehéz időszakba – tette hozzá Éva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát