Létrehozva: 2020.12.30.

Erről érdemes tudni: januártól változik a tojásokon a jelölés

A jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni – közölte a Agrárminisztérium (AM) szerdán.

Fotó: Pixabay

Az AM közleménye szerint a nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.

Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni. A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen – emlékeztetett tárca.

A minisztérium felhívta a figyelmet: a január 1-jén hatályba lépő rendelet újabb módosítása értelmében az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.

A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon – összegezte az AM.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó