Létrehozva: 2020.03.19.

Esélyes, hogy elviszik a főnyereményt

Ezen a héten nagy az esély arra, hogy végre valaki elvigye az Ötöslottó gigászi, rekord főnyereményét, a 6,242 milliárd forintot. Ugyanis a mostanihoz hasonlóan 2003-ban és 2015-ben is 37 hét telt el, amikor az 5-5 milliárd feletti összeg gazdára talált.

Egyre többen választják az online játékot, hogy ne kelljen sorban állniuk a lottózóban, kedvelt az SMS lottó és az Okoslottó alkalmazás is.

Fotó: Facebook

1957. március 7-én tartották az Ötöslottó első sorsolását, így a játék nemrég ünnepelte a 63. születésnapját. Ezalatt mindössze kétszer hozott 5 milliárd forint feletti főnyereményt a sorsolás, 2003-ban 5 milliárd 92 millió forintot, míg 2015-ben 5 milliárd 49 millió forintot nyert valaki, mind a kétszer 37 hete halmozódott a nyeremény. Ezek az összegek azonban már messze elmaradnak a mostani, 6,242 milliárdos jackpottól.

A gigászi nyeremény nem nőhet a végtelenségig, legfeljebb egy évig. Ha akkor sincs ötös, a pénzt feloszthatják a többi nyertes között, vagy külön nyereménysorsolásokat tarthatnak. Most több mint 9 hónapja nem volt ötös, és még 15 héten át, június végéig halmozódhat a főnyeremény.

Aki a hétvégén eltalálja mind az öt számot, az 90 napig, június 19-éig jelentkezhet a giganyereményért, amit különböző számlaszámokra utaltathat, egy személyes beazonosítás után. Ilyenkor megkérik, hogy töltse ki a nagy nyertesek kérdőívét, amiből aztán többet megtudhat a közönség a szerencsésről anélkül, hogy akár a környezete számára is beazonosíthatóvá válna. Magyarországon – ellentétben az angolszász országokkal – nem szoktak nyilvánosan eldicsekedni a szerencséjükkel a nyertesek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét