Létrehozva: 2021.05.17.

Szükség lesz az esernyőkre: jégesővel csap le a vihar az országra

A hét elején sem fog kímélni minket az időjárás. Zivatarok országszerte várhatók, többfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Az egész országra kiterjedő figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Hétfőn országszerte borult idővel indul a nap, sokfelé lesz kiadós eső, zápor, helyenként zivatar. A legtöbb esőre az Észak-Dunántúlon és az északi megyékben számíthatunk. Délután már szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet nyugat felől, és a csapadék is egyre inkább északkeleti tájakra korlátozódik, kisebb záporok azonban még máshol is lehetnek.

A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, ami erős, olykor viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos részeken pár fokkal hűvösebb is lehet.

05.17. Időjárás
Fotó: OMSZ

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén több órára kisüthet a nap. Ugyanakkor az északkeleti megyékben délelőtt erősen felhős, csapadékos idő lesz, míg a Dunántúlon délutántól növekszik meg a felhőzet, és ered el az eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sok helyütt erős lökések kísérik. Hajnalban 4, 12, a délutáni órákban 17, 22 fokot mérhetünk.

Szerdán a gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható. Szórványosan várható eső, zápor, esetleg zivatar. Élénk, sokfelé erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható, délen, délnyugaton lesz a hűvösebb, keleten, északkeleten az enyhébb idő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast