INSIDER

Ételmérgezés: kiderült, hogy a kézfertőtlenítő nem fertőtlenített

Újabb tényt tártak fel a párhuzamosan folyó laboratóriumi vizsgálatok a tömeges szombathelyi ételmérgezésről.
  • Szerző: Ripost

 

A főzőkonyhát üzemeltető Elamen Zrt által használt mosogatószerek és kézfertőtlenítők nem állták ki a próbát, azaz nem fertőtlenítettek megfelelően, ezért használatukat a hatóság azonnali hatállyal megtiltotta.

Mint arról a %% többször hírt adott, az utóbbi évek legnagyobb tömeges ételmérgezését szenvedték el a szombathelyi gyerekek, akik közül többen is kórházba kerültek. A legutóbbi vizsgálat már azt is kiderítette, hogy calicivírus okozta a fertőzést, most pedig a Vas megyei Kormányhivatal újabb információkat osztott meg lapunkkal. A helyi NÉBIH vizsgálata az eltett ételmintákban kórokozót nem mutatott ki, ugyanakkor az ugyancsak vizsgálat tárgyát képező fertőtlenítő szerekkel igencsak nagy bajok voltak.

A mosogatószerek és a kézfertőtlenítők alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy tisztességesen fertőtlenítsenek, ezért a hatóság azonnali hatállyal betiltotta ezek használatát.

Korábban olyan sajtóhírek is napvilágot láttak, hogy az Elamen Zrt. magától zárta be az ételmérgezésben érintett négy szombathelyi általános iskolát kiszolgáló főzőkonyháját. A Vas megyei Kormányhivatal most viszont egyértelműen azt közölte, hogy a helyi NÉBIH tiltotta meg a főzőkonyha működését, s az csak tegnap nyithatott újra, a fertőtlenítő nagytakarítást követően.

A NÉBIH vizsgálata egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a menzán felszolgált gyümölcsleves okozhatta több mint 300 gyermek ételmérgezését. Mint írták, a gyümölcslevesben mirelit gyümölcsök voltak, s ezek mikrobiológiai vizsgálata a szokásosnál több időt vesz igénybe. Az már önmagában is elgondolkodtató, hogy ősszel miért mirelit gyümölcsöt etetnek a gyerekekkel a menzán, de most ennél is sokkal nagyobb a baj, azt kell kideríteni, pontosan mi és ki okozta a tömeges ételmérgezést. A rendőrség is vizsgálatot folytat, történt-e emberi mulasztás.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?