Létrehozva: 2017.12.22.

Evés közben fulladtak meg ketten is Békés megyében

Kivédhetõ lett volna mindkét tragédia.

Szerző Ripost

Kárász László vezető menőtiszt számolt be a Beol.hu-nak a fulldásos esetekről. Rövid időn belül két emberhez is riasztották a mentőket Békés megyében. László hangsúlyozta, hogy ha hasonló helyzetbe kerülünk, akkor a családtagok is tudnak segíteni a fuldoklón.

Azt javasolja, hogy a mentők kiérkezéséig nyitott tenyérrel ütögessük a fuldokló hátát a lapockák között, vagy ha ezzel nem járunk sikerrel, akkor alkalmazzuk a Heimlich-féle műfogást.

Hangsúlyozta, hogy ezt egészen addig kell csinálnunk, amíg a fulladást okozó tárgy vagy ételmaradék ki nem jön, vagy a fuldokló el nem veszíti az eszméletét. Amint elájul, meg kell tisztítani a szájüreget és mellkasi kompressziót kell alkalmazni. Legnagyobb veszélyben az idősek és a stroke-on átesett betegek vannak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár