Létrehozva: 2019.10.08.

Ez derült ki az anyáról, aki a MOM-tűzben veszítette el lányát

8 éves lánya, Zselyke meghalt a tűzben, 3 nagykorú gyermeke elmenekült otthonról, 2 fiát pedig nevelőotthonba zárták – de értük hiába is fog küzdeni D. Anita. A Ripost információi szerint ugyanis pszichológius vizsgálta meg a budapesti MOM Sport tetején kigyulladt bódéban meghalt nyolcéves kislány édesanyját, és alkalmatlannak nyilvánította az anyaságra.

Szerző Mongyi Nikolett

Megdöbbentő információ jutott a Ripost birtokába a MOM Sportban történt júniusi tűzesetről. D. Anita fiai, Dominik és Krisztián a tragédia óta jelenleg is egy gyermekotthonban élnek, amit csak egyszer, a kishúguk temetése miatt hagyhattak el. Édesanyjuk továbbra is küzd azért, hogy visszakaphassa őket, de úgy tűnik, hiába.

„Anita nem alkalmas anyának!”

A Ripost birtokába jutott szakértői vélemények alapján D. Anitát arra kötelezték a kis Zselyke halála után, hogy megvizsgálja egy pszichológus. Miután órákat töltött el a szakember társaságában, az eredmények mindenkit sokkoltak. A szakértő kimondta: D. Anita nem alkalmas édesanyának.

Újabb szakértőt kérnek a pártfogói

A Ripost megkereste Vidák Aladárt, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnökét. Az egyesület jár el ügyvédeivel D. Anita ügyében.

„A hírek igazak, valóban azt állította a pszichológus, hogy nem alkalmas a hölgy édesanyának”

– kezdte a szakember.

– Természetesen mi ezt nem hagyjuk annyiban! Indítványozni fogjuk, hogy egy másik pszichológus szakember is vizsgálja meg Anitát, majd mondja el a véleményét, és küzdeni fogunk azért, hogy visszakaphassa gyermekeit.

Egyedül hagyta az anya a gyerekeket

Ahogy a Ripost megírta, a 8 éves Zselyke és két bátyja, Dominik és Krisztofer anyjukkal ment a Gesztenyés-kertbe június végén. Anita magára hagyta gyerekeit. Zselyke és Dominik úgy döntött, hogy elmennek a közeli MOM Sportközpontba, ahol felmásztak egy fabódéba. A fiú állítása szerint a kislány az ablakon át bemászott, ő pedig leült a párkányra. Zselyke talált egy doboz gyufát, egy szálat meggyújtott, ami megégette a kezét, ezért ijedtében a padlóra dobta. Dominik még éppen időben ki tudott ugrani, de testvére sokkot kapott, majd benn égett.

Sokan ugyanakkor nem hiszik el a fiú állításait, ugyanis ő egyszer már okozott korábban tüzet: 2016-ban miatta égett le a család háza Budakeszin. A fészerben kigyulladt egy matrac, az épület lángba borult, a tűz pedig átterjedt a két szomszédos ingatlanra is. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság határozatából világosan kiderül: a tüzet akkor a kisebbik fiú, Dominik okozta gyufagyújtogatással.

 

Ha kíváncsi vagy, hogy mi történt a nő 3 idősebb gyermekével, akkor keresd a keddi Ripost napilapot az újságárusoknál!

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár