Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.25.

Ez került idén karácsonykor a legtöbb fa alá

Hatalmas vásárlási láz jellemezte az idei karácsonyi készülődést. Jól látszik, hogy az embereknek van pénzük költekezni hiszen hihetetlen számokat produkálnak az eladások.

Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, amelynek parkolóját napközben lezárták, mert nem fért el több vevőközölte a Magyar Nemzet.

Amint az M1 beszámolt róla, ma délelőtt is még rengetegen kerestek ajándékokat a plázákban és a karácsonyi vásárokban.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a lapnak: már biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárdot a háztartások költése az utolsó hónapban. Míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot fordítanak a magyarok, most már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárdot költenek decemberben – fűzte hozzá.

Fotó: 123RF

Mire költöttünk el ennyit, mi került a fa alá?

Minden második ember élményt ad idén karácsonyra, a 18-24 éves fiatalok körében ez az arány 80 százalék – ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital karácsonyi felméréséből.

A felmérésből az is kiderült, hogy a legtöbben 3-4 embernek terveznek élményt ajándékozni, összesen 25 ezer forint körüli értékben.

Nagyon elterjedt a színház- vagy egyéb kulturális eseményre szóló jeggyel meglepni szeretteinket: a felmérésben részt vevő, élményt ajándékozni kívánó válaszadók 65 százaléka tesz így idén. A második legnépszerűbb élményajándék a belföldi wellness utazás (46%), ami a férfiak körében még ennél is magasabb arányban (59%) kedvelt ajándéktípus. Népszerű ajándéknak számít még az étterembe szóló ajándékutalvány (35%), a wellness-programok (29%), az élményprogramok (25%) és a szabadulószoba, egyéb csoportos játékokon való részvétel – 24 százalék ajándékoz ilyet.

Milyen lesz a fenyőfa?

A felmérésben részt vevők 41 százaléka műfenyőt díszít, míg 10 százalék még bizonytalan abban, milyen lesz a karácsonyfa. Az élő fát választók közül legtöbben a nordmann fenyő mellett teszik le a voksukat (27%) – a többi fenyőtípust sokkal kevesebben választják, a hagyományos lucfenyőt mindössze a válaszadók 9 százalék állít. A legtöbb válaszadó (28%) a karácsony előtti héten szerzi be a fenyőfát – nagyon kevesen hagyják az utolsó napra, mindössze 2 százalék.

Milliárdokat költenek játékokra a magyarok

Az egyik hazai játékforgalmazó kutatása szerint a szülők csaknem fele 10 ezer forint feletti értékben főként játékot tesz a fa alá. Ezért az éves magyar játékpiaci forgalom elérheti az 50 milliárd forintot.

Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője elmondta: hagyományosan az év végi ünnepi szezonban a legmagasabbak a kosárértékek, idén átlagosan 10 ezer forintos online és 8800 forintos hagyományos áruházi vásárlásokat várnak.

Mojdiszné Kneifel Edit játékvezető, a VÁR-JÁTÉK üzletvezetője a Beol-nak elmondta, legkorábban a nyugdíjas korosztály szerzi be a meglepetéseket, a fiatalok többsége pedig mondhatni az utolsó pillanatokra hagyja a vásárlást. Általánosságban elmondható, hogy a többség a tv-reklámokban hirdetett termékeket keresi, amelyek azonban a legtöbb esetben csalódást okoznak.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól