INSIDER

Ezen az oldalon iratkozhatsz fel a vakcinára

Hamarosan elindul az oldal, ahol a lakossági igényeket mérik fel. Magyarországon azonban egyelőre még nincs védőoltás, így a fegyelmezettségünkön nem lazíthatunk.
  • Szerző: Ripost

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook oldalán posztolt a hamarosan induló kormányati weboldalról.

Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

„A vakcina már elérhető távolságban van, de ez nem jelenti azt, hogy lazíthatunk a fegyelmezettségünkön. A mai kormányülés fókuszában is a védekezéshez szükséges intézkedések áttekintése áll. Egyelőre nincs oltásra alkalmas védőoltás Magyarországon, de a lakossági igények jelzésére hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu, ahol lehet majd jelezni az oltási igényt.”

Fotó: Getty Images

Először az egészségügyi dolgozókat oltják be

Első körben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozókat, a védekezés első vonalának résztvevőit, utána a krónikus betegeket oltják majd be„ – írta a kormányszóvivő hozzátéve, hogy a korlátozó intézkedések célja, hogy lassítsák a járvány terjedését, és kiegyensúlyozottabbá tegyék az egészségügyi rendszer terheltségét. ”A járvány elleni védekezés sikeressége rajtunk is múlik. A karácsonyi készülődés során is figyelnünk kell egymásra, idős szeretteinkre, hogy a családi ünnep békés és nyugodt legyen mindannyiunk számára„ fogalmazott.

 

És ezeket olvastad már?