Létrehozva: 2019.07.25.

Ezért nem érdekli a 17 éves diákolimpiai aranyérmest a nyaralás

Alig akasztották nyakába a Nemzetközi Biológia Diákolimpián az aranyérmet, Búzafalvi Dénes máris új terveken töri a fejét. Õrület, de a 17 éves fiút még a kánikulában sem épp a nyaralás érdekli.

Négy magyar diák is aranyérmet szerzett a Szegeden megrendezett 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián – számolt be a sikerről a %Ripost%. Lapunk elérte a legfiatalabb versenyzőt, a 17 éves Búzafalvi Dénest, aki az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanulója.

„Magam is meglepődtem a saját eredményemen, hihetetlen öröm ez" – mondta a %Ripost%-nak az ifjú tudós.

„Ez a legrangosabb világverseny középiskolások számára. Országos megmérettetésen már indultam, de ez volt az első nemzetközi verseny. A mezőny legjobb 10 százaléka kapott aranyat, és hogy én is az elsők közé kerültem, az több, mint amire számítottam."

Dénes egész évben nagyon komolyan tanult, laborokban is gyakorolt, külön foglalkozásokon vett részt. Az utolsó másfél-két hétben már semmi mással nem foglalkozott, csapattársaival és Erős-Hont Zsolt felkészítő tanárral reggeltől estig készült a versenyre. Most sem ül a megszerzett babérokon: augusztusban kémiából indul nemzetközi versenyen.

„Leginkább a molekuláris genetika érdekel, ezt a területet szeretném kutatni" – mondja a fiatalember a jövőjéről.

A versenyek sokat számítanak a felvételinél, de ennyi készüléssel azt hiszem, azzal a vizsgával sem lehet gond. Élvezem a tanulást, igaz, van olyan terület, ami nem a kedvencem, de igyekszem azt is elsajátítani. Minden nap úgy kelek fel, hogy azt csinálhatom, amit szeretek."

A felkészítő tanárnak leginkább az tetszett, hogy elhivatott diákokat taníthat.

„Higgadtan és fegyelmezetten dolgoztak" – jellemezte őket. Majd így folytatta: „Az ilyen verseny nemcsak az eredményekről szól, hanem arról is, hogy találkozhatnak hasonló érdeklődésű, gondolkodású fiatalokkal szerte a világból. Ezeket a kapcsolatokat később kamatoztathatják."

Dénes szeretne ott lenni jövőre Japánban, a Nagasakiban megrendezendő versenyen. Addig azonban még le is kell érettségiznie.

 

Hárman érettségi mellett készültek
70 ország 285 diákja versenyzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián, mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett. Hárman közülük idén tettek érettségi vizsgát is: Vizkeleti Péter, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Kozma Csaba, a Bonyhádi Evangélikus Gimnázium és Hunyadi Marcell Dávid, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója.

origo.hu

Tragédia lesz, ha lebillen a 360 tonnás ingókő-látványosság

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria