Létrehozva: 2021.09.24.

Ezért nem szabad kést rántani a vita hevében: váratlan fordulatot vett fel a kamera

Verekedésbe torkollt a nézeteltérés, egy kés is előkerült. Térfigyelő kamera rögzítette a váratlan helyzetet.

Családi vita miatt ment egymásnak két harmincas férfi egy budapesti társasház előtt. A XIII. kerületben kialakult nézeteltérés során a 35 éves férfi késsel támadt rá a 34 éves ismerősére.

A 34 éves férfi az utca felől rányomta a bejárati ajtót a késes támadójára, majd az ajtórésen benyúlva ököllel fejen ütötte. Ennek hatására a késes férfi földre zuhant a lépcsőházban. Bár megpróbálta lábon szúrni a belé rúgót, nem érte el.

A 35 éves férfinak végül sikerült felállnia és megrúgnia a 34 évest, s a folytatódott a verekedés. Ekkor dobta le a kést a 35 éves férfi a földre, ami később a 34 éves férfihoz került, aki azzal fenyegetőzött.

A két ellenfelet végül egyikük időközben helyszínre érkező élettársa – aki korábban a másik férfi párja volt – próbálta csitítani.

A tavaly november 29-i eset kapcsán a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség mindkét férfival szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra és mindkettejükre pénzbírságot kért.

A videót Facebook oldal osztotta meg Magyarország Ügyészsége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár