Létrehozva: 2017.11.06.

Ezért utazunk most egy év alatt 8 nappal többet

Ez a hétvége csak a fõpróba volt, mától jön az "elõadás"! Mostantól három éven át nélkülöznünk kell a M3-as metrót, legalábbis annak egyes szakaszait. Már a hétvégén érvényben volt a megváltozott forgalmi rend, és metrópótló buszok közlekedtek. Egyelõre csak akkor késtek, ha végig piros lámpát kaptak, de az biztos, hogy utasoknak, autósoknak egyaránt nagy türelemre, nyugalomra lesz szükségük, amíg megszokják az új közlekedési rendet.

Egyelőre nem volt nagy tömeg szombaton és vasárnap a metrópótló buszokon, de mától félmillió embernek hiányzik a 3-as metró munkába, iskolába indulva. Mint ahogy arról beszámoltunk, metrópótló buszok és villamosok, valamint a BKK által javasolt alternatív útvonalak állnak az utasok rendelkezésére a felújítási munkálatok alatt.

Mától egy évig hétköznap Újpesttől a Lehel térig kell nélkülöznünk a metrót, hétvégenként pedig az M3-as teljes hosszában. A %Ripost% kiszámolta: ha azzal kalkulálunk, amit a BKK megadott, vagyis, hogy akár a pótlóbuszt, akár valamelyik alternatív elkerülő útvonalat választjuk, az utazási idő mindenképp 10-15 perccel nő, akkor egy év alatt hét-nyolc nappal több időt töltünk utazással, feltéve, hogy naponta egyszer közlekedünk oda-vissza ezen a vonalon. Nem kevés, de közben gondoljunk arra, hogy szebb és biztonságosabb metrót kapunk vissza.

A kulcs a türelem

Minden hangosbemondó az utasok szíves elnézését és türelmét kéri a jobb, szebb 3-as metró elkészülte érdekében. Az első pár napban rengeteg szitkozódásra, nagy káoszra és óriási tömegre számít mindenki, azonban minden csoda három napig tart. Mire ez a hét véget ér, remélhetően mindenki megtalálja a helyét és a számára optimális, leggyorsabb útvonalat.

Lezárták a metróállomást. Mostantól egy évig ez a tábla fogadja az utasokat Újpest-központtól a Lehel térig.

Az autósoknak is észnél kell lenniük, nem szabad megszokásból vezetniük. A várható dugók és a forgalomtechnikai módosítások miatt ők is átlagosan plusz 15 perc menetidővel számolhatnak.

A pótlóbuszokat nem tudják a felüljárón elvezetni, ezért megszűnt az autósok balra kanyarodási lehetősége a Váci út északi ágáról a Róbert Károly körút felé. A Forgách vagy a Fiastyúk utcánál tudnak balra befordulni.

Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig jól látható, hogy új buszsávokat jelöltek ki mindkét irányban. A buszsávban az autósok nem közlekedhetnek, ha mégis rajtakapják őket, legkevesebb tízezer forintos büntetésre számíthatnak. A rendőrök szigorúan veszik majd ennek betartását.

Sokan jönnek vidékről a fővárosba bőrönddel, táskával, és a karácsonyi vásárlás idején is sok lesz a csomag. Ez is elfoglalja a helyet a buszokon, így még kevesebben férnek fel.

Azt, hogy mit szólnak az emberek a változásokhoz, és milyen kerülő útvonalakat választhatnak, megtalálod a hétfői %Ripost% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár