Létrehozva: 2020.11.24.

Ezt kéri az idősektől az operatív törzs

Az operatív törzs megtartotta keddi sajtótájékoztatóját, ahol a friss információkat ismertették.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy életbe lépett az idősek védelmét szolgáló intézkedés a vásárlási idősávról. Minden hétköznap reggel 9-11 között, míg hétvégén 8-10 között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak – tette hozzá. Az idősek ezen idősávon kívül is vásárolhatnak. A védett idősáv betartására az üzlet üzemeltetője köteles, intézkedniük kell: ha nem akarja valaki elhagyni az üzletet, akkor a rendőrséget kell értesíteni. Ha ezt elmulasztják, akkor a rendőrség be is zárathatja a boltot.

MTI/kormany.hu Müller Cecília országos tisztifőorvos többek között arról beszélt, hogy a főváros és Pest megye érintett leginkább a koronavírus-járványban. A települések 91 százalékán megjelent már a koronavírus. Közel 30 ezer aktív fertőzött van Budapesten, majd Pest megye és Győr-Moson-Sopron megye következik. Zajlanak a célzott tesztelések az országban, az adott intézményekben mindenki élhet a tesztelés lehetőségével – mondta Müller Cecília. Az egyetemisták jelentős szerepet játszanak a tesztelés lebonyolításában. Hetente lesz összegzés az eredményekről. Az idősek, ha lehetséges, egyáltalán ne menjenek zsúfolt helyekre, kérjék meg hozzátartozóikat, hogy vásároljanak be helyettük. Ha nincs más lehetőségük, akkor a védett idősávban menjenek az üzletbe, patikába, drogériába. A többi időpontot nem ajánlják az időseknek, de nem is tiltott – tette hozzá Müller Cecília.

Nem a fiatalokat korlátozzuk, hanem az időseket védelmezzük – mondta Müller Cecília. Mindegyikünk legyen türelemmel a vásárlási sávval kapcsolatban.
Továbbra is be kell tartani a bevezetett intézkedéseket, mert nem látni még, hogy jönne a tetőzés, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének a fenntartása a cél – hangzott el az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján.
Keddtől érvényes az időseknek fenntartott vásárlási idősáv, ennek értelmében az idősek hétköznapokon 9–11 óráig, hétvégéken 8–10 óráig biztonságban vásárolhatnak, ebben az idősávban csak a 65 év fölötti vásárlók tartózkodhatnak az üzletekben - mondta Kiss Róbert rendőr alezredes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online tájékoztatóján. Hozzátette, az idősek ezen az idősávon kívül is felkereshetik a boltokat. A szabály betartatása az üzletvezetők feladata.

Ennyien nem viseltek maszkot

260 személy esetében intézkedtek, mert az emberek közterületen csoportosultak, és nem viseltek maszkot. 34 esetben pedig azért intézkedtek, mert a tömegközlekedési eszközökön nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot. A rendőrök két esetben döntöttek úgy, hogy a szabályok megszegése érdekében meghatározott időre bezáratnak egy üzletet. A kijárási tilalom megszegése miatt 324 esetben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában. Ebben az időszakban további 6107 hatósági házi karantént rendeltek el.

Budapesten van a legtöbb aktív fertőzött

3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 117 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 4008 főre emelkedett, 44 020-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 133 853 fő. Az aktív fertőzöttek 22 százaléka, a meghaltak 25 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. 7598 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 638-an vannak lélegeztetőgépen – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb megbetegedés. A fővárosban 29 240 aktív fertőzöttet tartanak számon. Zajlanak a célzott tesztelések a szociális és az oktatási intézményekben. A szűrésen nemcsak a pedagógusok, ápolók, orvosok vehetnek részt, hanem az intézmények összes alkalmazottja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten