Létrehozva: 2018.10.25.

Ezt mondják a bankosok az új csokról

Ígéretéhez híven a kormány a csok bõvítésére fordítja a korábban a lakástakarékok támogatására szánt összeget: bõvül a csok, a kétgyermekesek is felvehetik a 10 millió forintos támogatott hitelt, a háromgyerekesek esetében pedig 15 millió forintra emelték ezt az összeget. A csok bõvülése több százezer családot érint!

Módosul a csok rendszere: ezentúl a kétgyermekes családoknak is jár a 10 millió forintos csok hitel, a háromgyermekes családok pedig 10 millió helyett már 15 millió forintot vehetnek fel állami kamattámogatással – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az intézkedés, ami jelenleg kidolgozás alatt áll, több százezer családot érint kedvezően. Miután a módosítás érinti a bankokat is, az előkészítés igényel egy kis időt, de várhatóan legkésőbb január 1-jétől életbe lép a módosítás. A kedvezmény növelésére az eddig a lakástakarékokra fordított források nyújtanak fedezetet. A költségvetés idén 230, jövőre pedig 240 milliárd forintnál is többet biztosít különböző konstrukciókban az otthonteremtésre.

„A kormány állja a szavát, bővíti a csok rendszerét. Szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb hatályba lépjenek a változtatások” – jelentette ki Gulyás Gergely.

Több bankot is megkerestünk, mire számítanak, mikorra léphet életbe a csok bővítése, de hivatalos tájékoztatást egyelőre nem tudtak adni, még várják az erre vonatkozó jogszabály megjelenését. Ha ügyfélként érdeklődtünk, érdemes-e most igényelni a kedvezményes hitelt, vagy várjunk vele, azt javasolták: ha még nincs folyamatban a csok igénybevétele, és a kiszemelt ingatlan megvásárlásával várni tudunk, érdemes kihasználni majd a lehetőséget, vagyis kivárni, hogy életbe lépjen a mostaninál is kedvezőbb lehetőségeket kínáló csok-jogszabály.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak