Létrehozva: 2021.11.06.

Ezt nehéz könnyek nélkül megállni: egy páratlan apuka meséli el történetüket – videó

Az édesapa felemelő szavaiból mindannyian sokat tanulhatunk.

Demeter Viktor egyedül neveli a kislányát, Kitti másfél éves volt, amikor az anyukája elköltözött tőlük.

„Mivel én vak vagyok, a róla való gondoskodás eleinte komoly kihívást jelentett számomra: meg kellett tanulnom teljesen egyedül etetnem, mosdatnom és öltöztetnem őt. Kitti nagyon találékony és okos kislány, gyorsan alkalmazkodott a kialakult élethelyzetünkhöz. Még beszélni sem tudott, amikor egy alkalommal vacsora közben leejtette a párizsit a földre, és úgy mutatta meg, hogy hova esett, hogy a kezével odavezette a kezemet” – avatja be az életükbe az idegeneket Viktor a Felemelő történetek oldalán, ahol pozitív, példamutató történetek versengenek egymással.

Kiderült: Kitti nagyon hamar önálló lett, és sokat segített már kisgyerekként is. „Ő vigyáz rám, én vigyázok rá” – fogalmaz az édesapa.

Viktor masszőrként dolgozik, amit nagyon szeret csinálni, de a koronavírus-járvány miatt megcsappant vendégeinek a száma. Először kétségbeesett, aztán a követőihez fordult, akik segítettek neki.

A férfi azt vallja: minden időben, még ha sokszor nehéz is, meg kell látni a lehetőséget, az esetleges szépséget.

„Még a járvány előtt kerültem kapcsolatba az Egyszülős Központtal, akik 2005 óta segítik az egyedülálló szülőket. Kitti részt vehetett az általuk szervezett nyári táborban, ami hatalmas élmény volt számára. Amikor a járvány ideje alatt nehéz helyzetbe kerültünk, a Központ élelmiszeradománya nagyon nagy segítségünkre volt” – emlékszik vissza Viktor.

Majd így folytatja:

„Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor megtudtam, hogy az Egyszülős Központ által felkért zsűri nekem ítélte oda 2021-ben az év páratlan apukája díjat. Számomra az apaság csodálatos dolog, önbizalmat és célt ad az életemnek, és sok erőt adott a járványhelyzet alatt is. Érzésből nevelem Kittit, és bár velem is előfordul, hogy néha kiabálok vele, utána beismerem, ha hibáztam és bocsánatot kérek tőle.”

Ami pedig a nevelése gyümölcsét illeti, arról így beszél:

„Onnan fogom tudni, hogy jól neveltem, hogy amikor anya lesz, majd rám meri bízni a kisbabáját, amíg ő a férjével kikapcsolódik. Akkor elégedett lehetek, hogy felnőttként is bízik bennem a gyermekem.”

Mint ahogy a Ripost megírta, annak idején több lájkvadász oldal is visszaélt a történetükkel és a képeikkel.

A hatásvadász cikkek azt terjesztették, hogy csonka családjukat kitették a lakásukból, holott ők az önkormányzattól bérlik az otthonukat. Akkori szavai a jelenlegi helyzetben különösen érvényesek:

„Szerencsére nem szorulunk segítségre, ahogy az több helyen megjelent. Ha valaki mégis támogatna, jöjjön el hozzám, szívesen megmasszírozom, mert szeretek megdolgozni a pénzemért. Így mindenki jól jár” – fogalmazott akkor Demeter Viktor, aki úgy véli, akár céges rendezvényeken is hasznosíthatnák a tudását.

A Médiaunió Alapítvány 2021-ben arra vállalkozik, hogy összegyűjti az emberek pozitív családi történeteit és néhányunkból kisfilmet forgat. Azokat választják ki, amelyeknek a tanulságait a leginkább magunkkal tudjuk vinni a jövőbe. Céljuk a pozitív életérzés megerősítése az emberekben. A Médiaunió Alapítvány példátlan összefogás, a korábbi években több mint 200 helyi és országos médium ajánlott fel évi félmilliárd forintnyi felületet egy-egy társadalmi célú kampány üzenetének hatékony eljuttatása érdekében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább