Létrehozva: 2021.11.13.

Ezt rejtette a kutyaház alá, de a rendőrök eszén nem tudott túljárni

A 24 éves bagi férfit hamar lebuktatták a rendőrök.

Minden úgy kezdődött, hogy a gödöllői rendőrök kaptak egy bejelentést, miszerint egy férfi kábítószert termeszt a kertjében. A rendőrség nyomozni kezdett a férfi után és néhány hét alatt összegyűjtöttek annyi információt, hogy 2021. november 10-re biztosak voltak benne, merre induljanak. Útjuk egy bagi dűlőben lévő házhoz vezetett, ahova berontottak, majd letartóztatták a 24 éves férfit.

A szemfüles nyomozók a férfi lakásának különböző pontjain végzett kutatáson nem csak a lakásban, de a kutyaházban és az alatt is körülnéztek, nem hiába, több befőttes üvegekben tárolt kábítószergyanús zöld növényi törmelékeket találtak és foglaltak le.

Fotó: police.hu

Az előzetes vegyészszakértői vélemény alapján a lefoglalt bruttó 2964 gramm kábítószergyanús anyagból kannabiszra jellemző vegyületek -köztük delta-9-THC- azonosítható.

A férfi ugyanakkor a kihallgatáson mindent tagadott, és a gyanúsítása ellen panaszt is tett, azt állította, hogy évek óta nem lakik a házban, csak látogatóba jár oda. Kábítószer gyorstesztje, -minden esetre- pozitív értéket mutatott.

„A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett P. Péterrel szemben kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság 2021. november 12-én elrendelt” – közölte a police.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán