Létrehozva: 2018.09.12.

Ezt tenné a gyilkossal a soroksári futónő férje

A soroksári futónõ férje azt mondja, ha lehet, szeretné elkerülni a találkozást felesége gyilkosával. Azt is elárulta, miért érez így...

A megözvegyült férj szinte sokkot kapott, amikor pár napja kiderült: hogy nagy valószínűséggel egy hajléktalan, egy éppen börtönben ülő férfi gyilkolta meg feleségét. Az emberöléssel gyanúsított pesterzsébeti R. Szilveszter már 5 éve a rácsok mögött ült betörésért és lopásért, amikor a szakértői intézet laboratóriumában kimutatták, majd közölték vele: DNS-mintája egyezést mutat a Gyurik Krisztina holttestén talált anyagmaradványokkal.

Elolvasok mindent, ami a gyanúsítottról megjelenik. Véleményt azonban nyilvánosan nem szeretnék mondani, még nagyon erősek bennem az indulatok – fogalmazott a Blikknek Kardos Lajos, aki azt is elmondta, nincs értelme találkozni a feltételezett gyilkossal.

Nem szeretnék részt venni a tárgyalásokon – mondta az özvegy. –

Képtelen lennék a szemébe nézni Krisztina gyilkosának, mert szívem szerint azt tenném vele, amit ő tett a feleségemmel, végeznék vele.

Természetesen tudom, hogy ez a társadalmi normákba nem fér bele, így, ha lehet, inkább távol maradok az ügy további nyilvános részeitől.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár