Létrehozva: 2020.02.16.

Farkastámadás a Zemplénben: állandóan itt élnek a ragadozók

Most már szinte biztos, hogy a farkasok nemcsak átkirándulnak Szlovákiából, hanem magyarországi területeken is megtelepednek és szaporodnak.

Ezúttal már nemcsak kamerák látták vagy közvetett nyomokból következtettek a jelenlétükre, hanem egy erdész is találkozott velük. Mint arról az agroforum.hu portál beszámolt, a Zemplénben, Füzér környékén az erdészt kísérő golden retriever kutyára támadt rá négy farkas a településtől körülbelül egy órányi járásra a napokban a délutáni órákban.

Fotó: 123RF

Az erdész arra figyelt fel, hogy a kutyája szagot fog és eltávolodik tőle mintegy 50 méterre, majd négy, nagyobb termetű farkas veszi körül. „Minden villámgyorsan történt. Pár pillanatig, mintha a meglepetés mind a két felet megállította volna, majd a legnagyobb falkatag morgás, vicsorgás nélkül támadásba lendült, két kisebb pedig követte” – idézi a portál az erdészt, aki rögtön hívni kezdte a kutyáját és arra gondolt: ha a farkasok nem hagynak fel a támadással emberközelbe érve, akkor fel tud mászni egy közeli fára. Erre azonban nem volt szükség: ágakkal hadonászva végül sikerült elriasztania a ragadozókat. Volt annyi lélekjelenléte, hogy a támadást videóra vegye, így látni is a kutyát üldöző farkasokat, majd értesítette a természetvédelmi őrt.

Fotó: 123RF

A Bükki Nemzeti Park kamerái is bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a farkas már nem pusztán vendég Magyarországon: 11, fegyelmezetten vonuló példányt vett fel néhány napja. A Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén területét érintő szinkron-jellegű számlálás során összesen mintegy 425 kilométernyi útvonalat nyomoztak végig a park munkatársai, átvizsgálták a farkasok és a hiúzok életnyomait. A felmérés során 15-18 farkast és egy hiúzt számoltak meg a szakemberek. Az állomány nagysága mellett azt is figyelik, hogy az állatok milyen kapcsolatban állnak a tőlük északabbra levő, felvidéki farkasokkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin