Létrehozva: 2019.07.12.

Fazékkal ütötte volt barátnője fejét, miközben szexet követelt a dabasi férfi

A férfi brutálisan megverte a nõt, akit szexre is kényszerített.

Szexuális erőszak és más bűncselekmény miatt tartóztattak le egy dabasi férfit - közölte a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya pénteken.

Azt írták: a férfi volt élettársa lakásában élt, és bár a nőnek már volt új kapcsolata, annyira félt a férfitól, hogy megengedte neki, hogy továbbra is nála lakjon.

A gyanúsított július 8-án ittas állapotban tért haza, számon kérte a sértetten a vacsoráját, majd több alkalommal arcon ütötte, hajánál fogva a földre lökte és szexuális cselekmény végzésére kényszerítette. Ököllel, fazékkal ütötte a sértett fejét, megvágta az arcát, hátba rúgta őt. A bántalmazás után a gyanúsított elszaladt, a rendőrséget pedig a sértett értesítette.

A férfi többszörösen büntetett előéletű, vele szemben korábban a Kecskeméti Rendőrkapitányság más ügyekben - többek között szexuális erőszak bűntette miatt is - körözést adott ki.

A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast