Létrehozva: 2019.06.06.

Fejlemény a veronai busztragédia ügyében, ez jön most

Ha év végéig sem születik megállapodás, bírósághoz fordulnak a 2017-es veronai buszbaleset túlélõi és áldozatainak családtagjai.

Büntetőeljárás van folyamatban Olaszországban, illetve polgári jogi kártérítési igény zajlik – egyelőre peren kívül – Olaszországban és Magyarországon is párhuzamosan –ismertette a 2017-es veronai buszbaleset máig ható jogi következményeit az InfoRádióval Pörzse Tamás ügyvéd.„Mind a magyar, mind az olasz polgári törvénykönyv ismeri az egyetemleges felelősség kérdését, ami azt jelenti, hogy a károsult bármelyiktől kérheti a kártérítést, a felelősök pedig egymás között elszámolnak, osztoznak.

Az utasok kérhetik a busz felelősségbiztosítójától, kérhetik az olasz autópálya kezelőjétől, a buszt üzemeltető társaságtól, nyilván abba az irányba kell elmenni, amelyből nagy valószínűséggel a magas kárösszegek meg is térülnek, ez pedig a biztosító vagy az autópályakezelő lehet" – mondta az ügyvéd.

Az egyeztető tárgyalások egy kicsit megrekedtek, a felelősségbiztosító kivárásra, időhúzásra játszik, csöpögtet kárelőlegeket, de ezek „köszönőviszonyban sincsenek a károkkal” – tette hozzá Pörzse Tamás.

A károsultak elindultak egy olaszországi vonalon is, ott is egyeztetési fázisban vannak.

„A büntetőjogi vonal november-december körülre kideríthet dolgokat, ha addigra elismerik a felelősségüket azok, akiknek el kell, meggyorsulhatnak a folyamatok" – fogalmazott a jogi képviselő. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon lehet-e büntetőeljárás az ügyben, az ügyvéd azt mondta: nem látni, milyen szakmai szabályt szeghetett meg az érintett sofőr kezelőorvosa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast