Létrehozva: 2017.01.27.

Felkavaró dolgokat mondott a veronai busztragédia sofőrjének felesége

K. Zoltánról kiderült, hogy nem is kellett volna a buszon lennie, egy másik járatot szokott vezetni, csak barátja kérésére ugrott be váltótársként.

"Mindig tudtam, hogy aki autóbuszt vezet, az fél lábbal a sírban van. Ennek ellenére soha nem mondtam a férjemnek, hogy keressen kevésbé veszélyes foglalkozást, mert neki ez az élete" – mondta a Veronában tragikus balesetet szenvedő busz egyik sofőrjének felesége, Éva.

"Indulás előtt Zolit mindig arra kértem, vigyázzon magára, ő pedig amint megérkezett és leparkolt, rögtön hívott. Franciaországban nyolc napig volt kint, naponta beszéltünk. Visszaindulás előtt is telefonált."

Zoltán és Éva harminchat éve házasok, a férfi több mint két és fél évtizede vezet autóbuszt, soha nem volt balesete.

"Ez a járat nem a férjemé volt, ő csak beugrott Jani mellé váltótársnak. Mindketten vidám emberek, még a régi munkahelyükről ismerik egymást, gyakran összejárt a családunk."

Szombaton kora reggel bekapcsoltam a tévét, így értesültem róla, hogy baleset érte a férjem buszát. Idős édesanyámmal sírva néztük a szörnyű képsorokat, és nem hittünk a szemünknek.

"Próbáltam hívni Zolit, de nem sikerült. Rosszat sejtettem" – mondta könnyek között a Lokálnak.

Zoltán fia vasárnap az első repülővel utazott Velencébe, ahonnan a nagykövetség autójával vitték tovább a kórházba, hogy DNS-mintát vegyenek tőle. Azt egy milánói laboratóriumban az áldozatoktól levett mintákkal próbálják összevetni, de az azonosítás lassan halad. Ez viszont reményt jelent Éva családja számára. Hiszen amíg nincs eredmény, addig bizakodhat, hogy férje a veronai kórház intenzív osztályán fekvő két túlélő egyike lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

metropol.hu

„Szülők lettünk” – Agárdi Szilvi hatalmas bejelentést tett, röpködnek a gratulációk

magyarnemzet.hu

A DatAdat által pénzelt cég segíthette Magyar Péter rendezvényét

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét