Létrehozva: 2021.02.17.

Utánajártunk: félrevezető a neten terjedő oltási kalkulátor, ne dőlj be neki

Erősen félrevezető az az oltási kalkulátor, ami egyébként épp olyan gyorsan terjed a neten, mint a Covid – erre jutott a Ripost, mikor kicsit jobban megvizsgálta azt.

Mint a Covid, úgy terjed a neten egy program, tulajdonképpen egy oltási kalkulátor, ami alapján ki lehet számítani, különböző adatokat kitöltve, hogy mikor kerülünk sorra az oltási sorban.

Kíváncsiságból a Ripost munkatársai is kitöltötték, és ledöbbentünk: a program szerint valaki 2022 őszén, mások csak 2023 tavaszán fogják megkapni az oltásukat. De rajtunk kívül még sokan hasonló eredményről számoltak be, ami már önmagában is gyanús, hiszen ha mindenkit leghamarabb 1,5 év múlva oltanak csak be, akkor most kik kapják éppen a vakcinát?

Az idősek oltása is folyamatban van. (Fotó: MTI)

Nem hivatalos, bárki készíthet ilyen kalkulátort

Ezt a kalkulátort sem kormányzati, sem egészségügyi hivatalos szerv nem ismerte el. Az alapja egy kész program, ami fix matematikai logaritmusok alapján számol, a készítőknek kell megadni ehhez adatokat. De a működését megvizsgálva látszik, hogy nem képes a folyamatosan változó tényezőkkel számolni – azaz, az oltások számának növekedését nem tudja, csak ha ezt az adatot újra és újra frissítik. Ez viszont, úgy tűnik, egyelőre nem történt meg.

Már a kiindulási pont hibás

A kalkulátor kiindulási pontja – merthogy a készítői ezt is feltüntették – az, hogy heti alig több mint 50 ezer főt oltanak be. Azaz, ehhez viszonyítja – többek között – azt az időpontot, hogy mi mikor kerülhetünk sorra.

Az oltási kalkulátor azt veszi alapul, hogy hetente 50 ezer főt oltanak be (Olvasói fotó)

Ezzel csak annyi a gond, hogy ez a szám már ezen a héten is magasabb: a hivatalos adatok szerint 60 ezer fő kapja meg az oltását az oltópontokon, 23 ezren a háziorvosoktól, 5000-en idősotthonban – és ezek az első oltások. Ezen a héten a Pfizer 2. vakcináját 70 ezer szociális intézményben lakó és dolgozó kapja meg.

Tehát a kalkulátor szerint hanyagul odavetett heti 50 ezer, mint kiindulási adat, máris megdőlt.

Amivel nem számol a kalkulátor

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az oltási tervvel kapcsolatosan kiemelte: a szak- és a háziorvosi rendelőkben az oltások ütemes szakaszában több mint 5000, a tömeges szakaszban több mint 7000 oltóhely is kijelölhető. Az ütemes oltásban egy hét alatt, valamint a tömeges, hétvégi oltásban két nap alatt körülbelül egymillió ember oltása végezhető el maximális kapacitás igénybevételével.

A neten terjedő oltási kalkulátor nem számol a változó tényezőkkel, az oltási kampány felgyorsulásával (MTI/Vasvári Tamás)

Tehát gyakorlatilag még csak most „lendülünk bele” az oltási kampányba, ahol az a cél, hogy az oltást minél gyorsabban, minél több embernek be tudják adni.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: az oroszoktól három hónap alatt 1 millió főnek, Kínától pedig 2,5 millió főnek elegendő oltóanyag érkezik, vagyis a muníció is hamarosan rendelkezésre áll a tömeges oltás elkezdéséhez. A miniszterelnök úgy számol, hogy húsvétig minden regisztráltat be tudnak oltani, de május végére, június elejére akár közel 7 millió embert is.

Szóval a kalkulátorral szemben a valóság az, hogy aki szeretné, az néhány hónapon belül megkapja a koronavírus elleni oltást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet