Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.20.

„Fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna” – végignézték a gyerekek tanárnőjük halálát

Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor szörnyű, örökre az emlékeikbe vésődő pillanatok következtek. Tanárnőjük leesett a székről, és a szobába berohanó férje hiába küzdött az életéért, már nem segíthetett rajta.

Szörnyű tragédia rázta meg hétfő reggel az egyik Bács-Kiskun megyei középiskolát: a mindenki által szeretett 52 éves tanárnő az online tartott tornaórája közben vesztette életét. A sokkoló pillanatokat több mint húsz diák nézte végig.

Fotó: Bors

„Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről„ – idézte fel a felfoghatatlan eseményeket az egyik 11. osztályos diák, aki otthonából vett részt az online órán.

„Kiabáltuk a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta. A férjének természetesen nem az volt az első dolga, hogy kikapcsolja a kamerát, de utána magunktól megszakítottuk a tanárnővel közös videóhívást.”

Illusztráció: Shutterstock

Szívultrahangon járt

„Mindig életvidám, nagyon kedves és szerethető személyisége volt. Mindemellett következetesen végezte a munkáját, tényleg mindenki szerette. Felfoghatatlan számunkra, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen megtörténhet„ – mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő diák, aki arról is beszélt, hogy a közelmúltban többször is maradtak el online óráik amiatt, mert a tanárnőnek vizsgálatokra kellett mennie.

„Úgy tudom, hogy szívultrahangot csináltak neki. Azt nem tudom, hogy volt-e valamilyen betegsége, de nekünk mindig azt mondta, hogy semmi baj nincsen az eredményeivel. Elképzelhető, hogy a szívével történt valami a végzetes napon” – tette hozzá megtört diák.

Fotó: Shutterstock

Gyászol az iskola

Az elhunyt tanárnő egy végzős osztálynak az osztályfőnöke is volt. A diákjai mellett az egész iskola döbbenten áll a történtek előtt, kegyeleti okokból nem nyilatkoznak.

Az Országos Mentőszolgálat ezt reagálta: „A percek alatt helyszínre érkező mentők átvették az ott tartózkodó férfitól az ötvenes éveiben járó nő újraélesztését, akivel a mentésirányító a mentők kiérkezéséig végig telefonos kapcsolatban volt, sajnos a hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni az életét.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól