Létrehozva: 2021.05.05.

Itt vannak a legfontosabb részletek a magyar fiatalok Covid elleni oltásáról

Dömötör Csaba alig egyperces videóban foglalta össze a tudnivalókat.

Újabb szakaszba lép az oltási program Magyarországon, a 16 és 18 év közöttiek is megkaphatják a vakcinát – erről beszélt friss videójában Dömötör Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Dömötör Csaba

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: az ő oltásukra május 10-én, az érettségik után kerül majd sor. Dömötör Csaba kiemelte: a fiatalok esetében is regisztrációra van szükség, azt követően lehet majd online jelentkezni a vakcinára.

Az országgyűlési képviselő figyelmeztetett: a 16 és 17 éveseknél szülői beleegyező nyilatkozat is szükséges az oltáshoz.

Dömötör Csaba megjegyezte: azért léphet újabb szakaszba az oltási program, mert elegendő vakcina van Magyarországon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők a Sinopharm és az AstraZeneca mellett, mától már Szputnyik oltásra is foglalhatnak időpontot a készlet erejéig. A Magyarországon használt vakcinák mindegyike hatásos és véd a megbetegedés ellen. A kórházi oltópontokon minden vakcinából annyit tudunk felkínálni, amennyi épp rendelkezésre áll. Pfizer oltás jelenleg nem foglalható, hiszen nincs eloltható Pfizer vakcina. A kedden érkezett Pfizer szállítmány egyik részét az esedékes második körös oltásokra kell felhasználni, másik részéből pedig a 16-18 évesek oltása fog megkezdődni a jövő hét második felében. A 16-18 évesek most még nem tudnak online időpontot foglalni, előbb péntekig regisztrálniuk kell, az online időpontfoglaló számukra néhány nap múlva nyílik majd, amelyről tájékoztatást fogunk adni.

Az oltási programban elérkeztünk az egyéni felelősség szakaszába, amikor már senki máson nem múlik, hogy ki mikor van beoltva, csak az egyénen. Az eredményes vakcinabeszerzéseknek köszönhetően ugyanis már nem a vakcina mennyiségen múlik, ki mikor kapja meg az oltást.

Az online időpontfoglaló elérhetősége: www.eeszt.gov.hu (ez az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér lakossági portálja).

Az időpontfoglalót csak az oltásra regisztráltak tudják használni, közülük is csak azok, akiknek a regisztrációja már érvényesítve van, tehát a regisztrációkor megadott adataikat már ellenőrizték. Itt ellenőrizheti, hogy az Ön regisztrációja milyen státuszban van: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Ha még nem regisztrált, akkor megteheti a vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Az időpontfoglaló kezelése nagyon könnyű, a TAJ-szám és születési dátum megadásával tudnak belépni a regisztráltak. Majd kiválaszthatják, hogy melyik napon, hány órakor és melyik településen és ott melyik kórházi oltóponton szeretnék megkapni az oltást. Fontos tudni, hogy mindenki csak egy foglalást tud végezni és a véglegesített foglalása már nem módosítható. A foglalásnál érdemes arra is gondolni, hogy a második oltást is ugyanazon a kórházi oltóponton fogja megkapni, ahol az elsőt. A regisztrált az időpontfoglalásról visszaigazoló emailt, sőt az oltás előtti nap emlékeztető emailt is kap. A foglalás visszaigazolása ki is nyomtatható.

Kérjük, hogy aki szeretne oltást kapni, az mielőbb foglalja le az időpontot!

Kérjük, hogy a lefoglalt időpontban pontosan jelenjen meg! Az oltásra vigye a személyi igazolványát, a TAJ-kártyát, a kitöltött és kinyomtatott hozzájáruló nyilatkozatot, és lehetőleg a kinyomtatott foglalás visszaigazolást.

Kérjük a regisztráltakat, ha már foglaltak online időpontot és a háziorvosuk is hívja őket oltásra, akkor jelezzék a háziorvosnak, hogy már van időpontjuk kórházi oltópontos oltásra! Így a háziorvos másnak tudja felajánlani a vakcinát.

Kérdés-válasz

Ki jogosult most online időpontfoglalásra?

Minden olyan regisztrált, aki még nincs beoltva és akinek már feldolgozták, illetve érvényesítették a regisztrációját. Itt ellenőrizheti, hogy az Ön regisztrációja milyen státuszban van: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Nem rég regisztráltam, de még nem érvényes a regisztrációm. Foglalhatok időpontot?

Nem. Csak a már feldolgozott, érvényes regisztrációval rendelkezők jogosultak az időpontfoglaló használatára. Ha Ön pár napja regisztrált, kérjük legyen türelemmel a regisztrációja érvényesítéséig, és azt követően, egy másik alkalommal már használhatja Ön is az időpontfoglalót.

Milyen vakcinával történik az oltás?

Az oltás időpontfoglaló felületet által felajánlott vakcinákra van lehetőség az időpontot foglalni. A felajánlott lehetőségek a rendelkezésre álló vakcinák függvényében változnak. Jelenleg Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik vakcinával való oltásra lehet időpontot foglalni.

Hová tud időpontot foglalni?

Minden, az időpontfoglaló rendszerben felajánlott kórházi oltópontra.

Csak a lakcím szerinti kórházi oltópontra lehet időpontot foglalni?

Nem, akár más településen található kórházi oltópontra is. A foglalásnál azonban vegye figyelembe, hogy a második oltást is ugyanott fogja megkapni, ahol az első oltást.

Az oltás második időpontja is ugyanott történik, ahol az első oltás?

Igen, a második oltás is csak ott történhet, ahol az első.

Lefoglaltam az időpontot. Utólag tudom módosítani?

Nem.

Nem találok most megfelelő időpontot. Ha most nem foglalok, akkor is jogosult maradok az oltásra?

Igen.

Lefoglaltam az időpontot, de mégsem tudok elmenni a lefoglalt időpontra. Mit tegyek?

Kérjük, hogy lehetőleg jelenjen meg az oltáson a lefoglalt időpontban! Ha valamilyen oknál fogva Ön mégsem tud megjelenni a lefoglalt időpontban, akkor is jogosult marad az oltásra a későbbiekben.

A háziorvosom is hívott oltásra miután már lefoglaltam az időpontot. Mit tegyek?

Kérjük, hogy ha a háziorvosa is hívja Önt oltásra, akkor jelezze neki, hogy Ön már foglalt online időpontot kórházi oltópontos oltásra. Így a háziorvos másnak tudja felajánlani a vakcinát.

Családtagok foglalhatnak egy időpontot?

Minden regisztrált saját maga számára tud időpontot foglalni. Természetesen, ha családtagok külön-külön találnak olyan időpontot az oltásra, amikor együtt is tudnak menni, megtehetik.

Hatósági házi karanténban vagyok. Mehetek oltásra?

Nem.

Én szeretnék menni oltásra, de más vakcinát kérek.

Ez az oltási akció Sinopharm, AstraZeneca, illetve Szputnyik vakcinával történik. Ha ez nem felel meg Önnek, akkor kérjük, hogy ne foglaljon most időpontot!

Krónikus beteg vagyok. Foglalhatok időpontot?

Az AstraZeneca-vakcina alkalmazási előírása szerint igen, ez az oltás krónikus betegséggel rendelkező személyeknek is adható, akiknél nem áll fenn oltásra vonatkozó ellenjavallat. A Sinopharm-vakcina az egyensúlyban tartott, megfelelően kezelt krónikus betegnek adható. A Szputnyik-vakcina esetében pedig bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják.

De mint minden más oltásnál, itt is az oltóorvos hatásköre eldönteni, hogy oltható vagy sem. Ezért fontos kitölteni a hozzájáruló nyilatkozatot a meglévő betegségek feltüntetésével és a meglévő krónikus betegséget az oltóorvosnak az oltás előtt szóban is jelezni.

Már megkaptam az első oltást, akkor én is foglalhatok időpontot a második oltásra?

Nem. Azok foglalhatnak így időpontot, akik még egyáltalán nem kaptak oltást. Azok akik már megkapták az első oltásukat, a másodikat is ugyanott kapják.

Aktív beteg vagyok. Foglalhatok időpontot?

Ha Ön jelenleg akut koronavírus-fertőzött vagy egyéb más lázas, akut betegsége van, akkor most nem oltható. Természetesen jogosult marad az oltásra később is.

Várandós vagyok. Foglalhatok időpontot?

A várandósoknak esetében a Pfizer és a Moderna vakcina alkalmazható, így ebben az oltási akcióban nem tud részt venni.

3 hónapon belül estem át a koronavírus-fertőzésen. Így is foglalhatok időpontot?

Már azoknak az oltása is lehetővé vált, akik 3 hónapon belül estek át a koronavírus-fertőzésen. Azonban az oltóorvos hatásköre mindig eldönteni, hogy oltható vagy sem.

Mit vigyek az oltásra?

A TAJ-kártyát, a személyi igazolványt és kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot. Lásd: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Lehetőség szerint, a kinyomtatott visszaigazolást az időpontfoglalásról.

A második oltásra is kell majd online időpontot foglalni?

Nem. Az oltóponton az első oltás beadásakor automatikusan kap egy időpontot a második oltásra is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban