Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.13.

Fiatalok mentették meg az orgonistanő kezét

Képtelen volt felállni, maga mellett lógott a keze és alig tudott kikecmeregni a vízből az az orgonista nő, aki az ott napozó fiataloknak köszönheti, hogy újra játszhat kedvenc hangszerén.

Megható történetéről számolt be lapunknak a Gyulán élő Teréz. A 47 éves orgonista anyuka éppen a helyi duzzasztónál játszott Tappanccsal a kiskutyájával, amikor baleset érte.

A minap autóba ültem a kis Tapival, és elkocsikáztunk a duzzasztóhoz

– kezdte a Ripost-nak Teréz.

Sokszor járunk ide, de még sosem volt probléma belőle. Amikor a hajók leengedésére szolgáló sólyához, vagyis az enyhe lejtésű csúsztatópályához értünk, bedobtam a labdát a vízbe, de a kutya nem hozta ki teljesen, így az algás betonon párat léptem, majd megcsúszott a lábam és ráestem a betonra

– idézte fel a történteket Teréz, akinek eltört az orsócsontja.

Borzalmas fájdalmat éreztem

– emlékezett vissza.

Egyszerűen képtelen voltam felállni, amikor pedig nagy nehezen sikerült kikecmeregnem a partra, a kezem magam mellett lógott

– mondta Teréz.

Az asszony kétségbeesésében a mellette lévő stégen napozó fiatalokhoz fordult, akik azonnal a segítségére siettek.

Mondták, hogy hívnak mentőt, és ha mondok nekik címet, akkor Tappancsot haza is viszik. Így is lett

– mondta az asszony.

Fotó: Fábiánné Kelemen Teréz

Terézt végül elszállította a mentő, begipszelték a kezét, majd pár nappal később meg is műtötték.

Nehéz napokon vagyok túl, de sokkal rosszabb lett volna, ha a fiatalok nincsenek ott és nem segítenek rajtam

- mesélte Teréz.

A Ripost-on keresztül is meg szeretném köszönni C. Ádámnak és M. Lászlónak, hogy nem hagytak magamra és ennyire kedvesek voltak! Én zenetanár vagyok, és minden vasárnap orgonálok a miséken. A munkaeszközöm a kezem, ha nem segítenek, lehet, hogy a munkámat és a hivatásomat is elveszítettem volna…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát