Létrehozva: 2021.03.08.

„A fogamat is kitörte” – megrázó vallomás az elkábított és véresre vert hatgyermekes Orsitól

Egy kitört fog, feldagadt szem, ütésnyomoktól elcsúfított arc – újabb védtelen nő esett áldozatul egy önkontrollját vesztett férfinak.

A hatgyermekes édesanyának, a 27 éves Orsolyának volt párja esett neki. A miskolci fiatalok egy szórakozóhelyen ismerkedtek meg tavaly augusztusban, néhány hónap múlva pedig egy bérházban alakítottak ki közös fészket.

Fotó: 123rf

Minden léptemet figyelte, szinte levegőhöz sem jutottam mellette, folyton féltékenykedett. Aztán múlt kedden egyszerűen lefogott és erőszakkal többtucatnyi erős nyugtatót és alkoholt tömött belém. Hiába próbáltam ellenállni, esélyem sem volt. Idővel a szerektől annyira elbódultam, hogy nem is emlékszem semmire„ – idézte fel a szörnyű pillanatokat a Blikknek Orsolya.

Mint mondta, csak másnap eszmélt fel, s szembesült azzal, hogy a férfi az arcát teljesen szétverte. Ugyan a bántalmazó próbálta visszatartani, de összepakolta a holmiját és elment otthonról.

„A barátnőm azonnal hívta a mentőt, amikor meglátott. Bevittek a kórházba, megvizsgáltak és a rendőrök is kihallgattak. Borzasztó fájdalmaim voltak, még a fogamat is kitörte. Még mindig nagyon csúnya, de legalább már ki tudom nyitni a szemem” – mesélte Orsolya.

A férfit menesztették az állásából, időközben pedig kiderült az egyik exéről, hogy az erőszakos Zs. N. őt is megverte korábban.

„Amikor Orosz Bernadett a bántalmazása után a miskolci kórházba került, akkor én pont várandósan feküdtem bent. Ugyan nem beszéltünk, de többször is láttam, a sajtóban pedig nyomon követtem az életét. Nagyon megrázott, ami vele történt. Az ő bátorságából viszont most erőt merítettem„ – magyarázta Orsolya, aki arra buzdít mindenkit, hogy hasonló esetben senki ne válassza a hallgatást.

Zs. N. édesanyja szerint: a nő egy pisztolyt vitt a házba, ezért alakult ki a verekedés. Erre reagálva Orsolya leszögezte: az egy önvédelmi gázpisztoly volt, amit a saját védelmében tartott magánál.

A rendőrség könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Budán 315 ezer, Kisteleken 173 ezer forint az öregségi nyugdíj átlaga – térképen az országos rangsor

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat