Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.08.

Fontos változás jön a gyógyszertárakban

A koronavírus elleni védekezés miatt újabb eszközöket árulhatnak a gyógyszertárak.

Megjelent Kásler Miklós legújabb rendelete, amelyben a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló szabályozást kiegészítik egy 34. ponttal.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ennek értelmében a koronavírus ellen leginkább védelmet nyújtó FFP1, FFP2 és FFP3 maszkokat már gyógyszertárak is árulhatják.

„Összhangban valamennyi mértékadó nemzetközi (CDC, OSHA, ECDC, WHO) szervezet szakmai álláspontjával az esetdefiníció alapján felmerülő COVID-19 gyanús eset, illetve a megbetegedettek ellátása során az egészségügyi személyzet légzésvédelmének biztosítására legalább FFP2, FFP3 szűrőosztályú légzésvédő alkalmazandó” – írják Müller Cecíliáék az NNK hivatalos oldalán.

A szűrő típusú légzésvédő eszközöknél a belélegzett levegő átáramlik egy szűrőn, mely a szennyező anyag visszatartásával, szűrésével a levegőből eltávolítja és/vagy megköti a részecske, valamint a gáz, gőz halmazállapotú szennyezőket. Az eszközök célja, hogy a belélegzett szennyező anyagokat eltűrhető, azaz az egészséget nem károsító szintre csökkentse le. 100%-os védelmet tehát nem kaphatunk, amelynek oka, hogy a környezeti levegő az arc és a védőeszköz zárókerete mentén, valamint a szelepeknél és egyéb szerkezeti elemek mellett a környezeti levegőből a légzésvédő belső terébe jut.

Az FFP1, FFP2 és FFP3 maszkok 1, 2 és 3 osztályba sorolhatók teljesítményük, szűrési hatékonyságuk és legnagyobb teljes alászívásuk alapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát