Létrehozva: 2018.10.07.

Fordulat a balassagyarmati gyilkosságban, hihetetlen, ki ölte meg a férfit

A férfi holttestét a héten találták meg egy balassagyarmati házban.

Egy pár ezer forintos nyaklánc miatt kellett meghalnia a balassagyarmati G. Mártonnak. A férfi holttestét a héten találták meg egy balassagyarmati házban, szörnyű állapotban, ugyanis valaki brutálisan összeverte.

Ekkor még nem sejtették, hogy ez a valaki nem egy idegen, hanem a férfi egyik közvetlen ismerőse, a 39 éves V. Norbert volt.

"Azt hallottuk, hogy mikor rátörték az ajtót, még megpróbálták újraéleszteni, méghozzá hosszú ideig, de nem sikerült már" – mondta el egy helybeli a Borsnak.

A rendőrség nyomozni kezdett, és pár órával később képbe is került Márton ismerőse, a budapesti Norbert is, akit még aznap elfogtak. Kiderült, hogy Norbert és Márton összevitatkoztak, dulakodni kezdtek, és Norbert olyan brutálisan támadt rá Mártonra, hogy a férfi összeroskadt, eszméletlenül terült el a földön. Bár ekkor még élt, és lehetséges, hogy életét meg lehetett volna menteni, ismerőse segítségnyújtás helyett gyomorforgató dolgot tett: a magatehetetlen Marci fölé hajolt, leszakította a nyakláncát, majd a haldokló férfit magára hagyva elmenekült.

"Szörnyű, hogy ez történt Marcival, senki nem érdemel ilyet, főleg ő nem. Még mindig nem hisszük el, remélem, a gyilkosa megkapja, amit megérdemel" – mondta a férfi ismerőse.

A nyomozók az eset után először gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. Ha bebizonyosodik, hogy tettét nyereségvágyból követte el, az már minősített esetnek számít, amiért tíztől húsz évig tartó büntetést is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin