Létrehozva: 2016.11.21.

Fordulat a bőnyi rendőrgyilkos ügyében: fegyveres támadásra készült?

A nyomozók szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai migránsok elleni akcióra készültek.

Miközben idősebb Győrkös István a rendőrgyilkosság ügyében került előzetes letartóztatásba, fiát, ifjabb Győrkös Istvánt két másik bűncselekménnyel gyanúsítják.

Nála a Pálvölgyi Péter nyomozó halálával végződő bőnyi lövöldözés után tartottak házkutatást, lakásában lőszereket foglaltak le.

"Ezek a lőszerek védencem engedéllyel tartott fegyveréhez valók – mondta a Borsnak az ifjabb Győrkös Istvánt védő dr. Németh Imre. – Lőszerrel visszaéléssel és közösség tagja elleni erőszak előkészületével gyanúsították meg. A gyanúsításban az szerepel, hogy védencem migránsok elleni akcióra készülhetett. – közölte az ügyvéd

Mint ismert, október 26-án Győrkös Istvánnál házkutatást akartak tartani Bőnyi házában, de ő rálőtt az érkező rendőrökre, és halálosan megsebesítette a 46 éves Pálvölgyi Pétert. A lövöldözés során Győrkös is megsérült, majd elfogták. Később a Terrorelhárítási Központ razziát tartott a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjainál, és sorozat- és maroklőfegyvereket, valamint robbanóanyagot is lefoglaltak. Egyelőre kérdéses, hogy az akció a bőnyi rendőrgyilkosság következménye, vagy pedig  idősebb Győrkösnél is emiatt az ügy miatt akartak házkutatást tartani.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin