Létrehozva: 2019.06.28.

Fordulat a börtönben, így él most a soroksári futónő gyilkosa

Új cellatársat kapott a soroksári futónõ feltételezett gyilkosa, ráadásul nem is akárkit.

Új cellatársat kapott a soroksári futónő feltételezett gyilkosa. Állítólag R. Szilveszter megtörte a csendet, és barátkozik a meggyilkolt vállalkozó, Prisztás József fiával, akit egy megdöbbentő bűncselekményért zártak a rácsok mögé.

Néhány héttel ezelőtt új cellatársat kapott a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter, aki eddig senkivel nem volt hajlandó szóba állni, még az udvarra sem volt hajlandó lemenni sétálni, de érdekes módon a 90-es évek leszámolási hullámában elhunyt Prisztás József fiával kivételt tett - írja a Lokál. Az első napokban zárkózott volt, úgy viselkedett, mintha egyedül lenne a cellájában, de aztán szépen lassan megenyhült, és nyitott a fiatalember felé.

Mint a lap megtudta, Prisztás fia azt állítja, hogy azért került összetűzésbe a hatóságokkal, mert „nagyon sietett valahová”, ezért elkötötte a vám- és pénzügyőrség egyenruhásainak autóját, és átszáguldott a városon keresztül. A kocsit nem akarta ellopni, csak kölcsönvette, ezért az autó vissza is került a NAV-osokhoz. Ez persze nem volt mentség, nem kerülhette el a felelősségre vonást.

2013. szeptember 25-én K.-né Gyurik Krisztinát futás közben támadta és  gyilkolta meg R. Szilveszter. A férfit csak öt évvel később, 2018 szeptemberében fogták el, akkor derült ki, hogy közben szinte végig börtönben volt betörés miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán