Létrehozva: 2020.02.18.

Fordulat a lúgos orvos ügyében: újra vizsgálódnak

A korábban hozott jogerős ítéletet felülvizsgálja a Kúria.

A Kúria Büntető Kollégiuma alaposan tanulmányozza a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos büntetőügyével kapcsolatos, az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján kedden közzétett határozatot, és az abban foglaltaknak megfelelően rövid határidőn belül dönt a szükséges lépésekről – közölte a Kúria az MTI kérdésére.

Fotó: Keller Mátyás

Az Ab kedden kiadott közleménye szerint újra a Kúria elé kerül a büntetőügy, mert alaptörvény-ellenes a büntetőeljárási törvény (be.) egyik átmeneti rendelkezése, ezért azt a testület megsemmisítette.

Az Ab szerint alaptörvény-ellenes az új be. átmeneti rendelkezése, amely lehetővé teszi a korábban még jogszerűen előterjesztett fellebbezés elbírálásának részbeni mellőzését, és emiatt elrendelte a jogerős döntéssel lezárt eljárás felülvizsgálatát. Mindez azonban nem értelmezhető a bírói döntések érdemi részére, az indítványozó bűnösségére vonatkozó állásfoglalásként, nem következik belőle, hogy a kiszabott büntetést csökkenteni vagy akár mellőzni kellene – emelték ki.

A volt barátnője altestét lúggal leöntő orvos büntetőügyében 2018 nyarán hirdetett jogerős ítéletet a Kúria: az orvost 11 év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától.

A férfi 2013. március 12-én reggel az arcát eltakaró biciklis sisakban volt szeretőjének lakására ment. Nyakánál megragadta áldozatát, hasra fektette, végtagjait megkötözte, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és a fürdőkádban altestére öntötte a maró anyagot. A lúg másod-harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott, a sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.

A megvádolt orvos mindvégig tagadta bűnösségét, a sértett pedig nem tudta egyértelműen azonosítani a támadóját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin