Létrehozva: 2020.01.02.

Fordulat a tanárát leszúró diák ügyében: súlyosabb büntetést kaphat

A 17 éves fiú továbbra sem tudja megmagyarázni, miért szúrta le tanárát a győri iskolában.

Az eddig lezajlott tanúkihallgatások alapján már a korábbinál súlyosabb bűncselekmény elkövetésével, közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítja a rendőrség a fiútírja a Magyar Nemzet. Ezért 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés jár.

Fotó:HBE Kisalföld

Mint arról a Ripost is beszámolt, a Balaton-felvidéki 17 éves diák december elején a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 10. osztályának fizikaóráján többször megszúrta késével az 51 éves osztályfőnöknőjét. Mindezt állítólag egy dolgozatra adott hármas jegy miatt. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, karját megműtötték, sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, otthonában folytatódik a gyógykezelése.

A tanárnő a gyerek apjának, aki meglátogatta őt a kórházban, azt mondta: kész megbocsátani a rá támadó fiúnak.

A támadót eddig kétszer hallgatták ki, a késelés napján azonnal beismerte – és megbánta – tettét, annak ellenére, hogy magára a szurkálásra egyáltalán nem emlékszik, és második kihallgatásán, a karácsony előtti hétfőn ugyanezt tudta elmondani. Nem adott magyarázatot magára a támadásra, nem tudja, miért szurkálta meg a tanárnőt.

Ügyvédje, Faragó Péter a Magyar Nemzetnek azt mondta, az emlékezetkiesés okának megállapítása mellett azért is lenne sürgős védence igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata, hogy eldöntse, alkalmas-e a fiú egyáltalán a börtönre vagy a letartóztatás körülményei miatt további pszichés sérülés éri. Az elmeorvosi szakértői munka azonban a nyomozást irányító ügyész soron kívüliséget kérő indítványa ellenére még csak el sem kezdődött.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő a támadó pszichéjét vizsgálja majd, hogy valóban beszűkült állapotban hajtotta-e végre a támadást, illetve azt, hogy nincs-e olyan betegsége, ami kizárja a büntethetőséget. Emellett egy másik szakértő feladata lesz, hogy eldöntse: a támadás eszköze, a helyszíni felvételek szerint egy tíz centiméter pengehosszúságú zsebkés alkalmas-e emberélet kioltására vagy sem.

A támadásnak a fiú kéttucatnyi osztálytársa is szemtanúja volt. Faragó Péter információja szerint az osztálytársakat ismételten meghallgatja a nyomozó hatóság. Sok részletet pontosítani kell még az ítélethez, például azt, hogy előre kitervelte-e a diák a támadást vagy csak pillanatnyi indulatból cselekedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban