Létrehozva: 2020.01.28.

Fordulat, elfogtak több Röszkénél betörő migránst

Egy mintegy hatvan-hetven fős csoport kísérelt meg bejutni kedden az országba.

A szerbiai határőrség elfogott 37 migránst, akik annak a körülbelül 60 fős csoportnak a tagjai voltak, amely kedd hajnalban erőszakosan kísérelt meg bejutni Magyarországra a Röszke 2 közúti határátkelőhelynél – közölte a szerbiai határőrség.

Röszke, 2020. január 28.
Fotó: MTI – Kelemen Zoltán Gergely

Az elfogottakat átadták a magyarkanizsai rendőrségnek.

Az illegális migránsok hétfőn csoportosan két hullámban, 5 óra 20 perckor, majd 5 óra 30 perckor erőszakosan kíséreltek meg bejutni Magyarországra a Röszke 2 közúti határátkelőhelynél – közölte Papp Károly rendőr altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója.

A helyszínen tartózkodó rendőrök az első betörési kísérletet sikeresen megakadályozták, egy főt elfogtak. A következő kísérletnél egy mintegy hatvan-hetven fős csoport kísérelt meg bejutni, a határátkelő épületének védelmét ellátó három biztonsági őr egyike felszólítás után három figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ekkor a csoport megtorpant, nagy része visszafutott Szerbiába, közben a rendőrök a helyszínre érkeztek – ismertette. Papp Károly elmondta, néhány migráns magyar területen maradt, ezért a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a terület, a lezárás még tart.

2015-ben ugyanitt, a röszkei közúti átkelőnél történt egy hasonló erőszakos áttörési kísérlet, akkor migránsok százai próbáltak meg áttörni a rendőrkordonon, hogy Magyarországra jussanak.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a szerb-magyar államhatár komoly nyomás alatt áll, januárban eddig 3400-an kíséreltek meg Magyarországra bejutni – írja az MTI.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria