Létrehozva: 2020.12.08.

Fordulat: ezért ölhette meg egyéves kislányát az anya Budapesten

A bíróság jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte azt a nőt, aki megölte a saját egyéves gyermekét – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a 39 éves nő „kimerült” és úgy érezte egyedül nem képes gyermeke felnevelésére, emiatt elhatározta, hogy megöli. A nő április 4-én végzett a gyerekkel a XVIII. kerületben, majd másnap a gyilkosságot bejelentette a rendőrségen.

Fotó: MTI

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Figyelemmel arra, hogy az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a nő – kóros elmeállapota miatt – nem büntethető, az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését.

A bíróság kedden tartott előkészítő ülésen az ügyet tárgyalásra utalta, a tárgyalást megtartotta, a nőt felmentette és elrendelte a kényszergyógykezelését. Kifejtették, a kényszerintézkedés határozatlan idejű büntetőjogi intézkedés, azonban azt a büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt – elmeorvos-szakértői vélemény alapján – hivatalból felülvizsgálja.

Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli. A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tárgyaláson határoz. A tárgyaláson az ügyészt, a védőt és – feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes – a kényszergyógykezelés alatt álló személyt meg kell hallgatni – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét