Létrehozva: 2017.10.16.

Fordulat: megdöbbentő dolgot tett a gyerekeit szexuálisan zaklató anya

Fordulat következhet a szigetszentmiklósi horrorszülõként elhíresült H. Andrea és K. Rudolf ügyében. A nõ ugyanis levelet írt gyermekeinek...

H. Andrea levelében arra kéri gyermekeit, mondják el, hogy ő és a férje soha nem közeledett szexuálisan hozzájuk, és nem bántották őket.

Andi, miután kiderült, hogy 13 évnyi börtönre ítélték, teljesen összeomlott – mondta H. Andrea mostani párja, Endre.

Tudja, hogy nem volt jó anya, de amikkel vádolják, azokat soha nem követte el sem ő, sem a volt párja, Rudolf. Nemrégiben már az öngyilkosságon is elgondolkozott. A végzetes lépés előtt még adott egy utolsó esélyt magának, és levelet írt a gyerekeknek. Úgy hallottam, hogy az anyai sorok hatottak, a legnagyobb fiú ugyanis jelezte a gyámjánál, hogy vallomást kíván tenni anyja érde­kében – mondta a férfi a Blikknek.

Az egész országot sokkolta, amikor kiderült: H. Andrea és K. Rudolf több kiskorú gyerekét is verte, ­szexuálisan molesztálta, fekáliát és patkányt etetett velük.

A gyerekeket gyámság alá helyezték, a szülőket pedig előzetes letartóztatásba.

A Budapest Környéki Törvényszék bizonyítottság hiányában azonban felmentette őket a szexuális erőszak vádja alól, és a párt szabadlábra helyezték.

Andrea ekkor ismerte meg mostani párját, Endrét.

Ezután újabb fordulat történt: a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét, mert szerinte az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat sértett a szexuális erőszak vizsgálata során.

Az újból eljáró Törvényszék idén 13 év fegyházra ítélte H. Andreát és K. Rudolfot is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk