Létrehozva: 2018.08.21.

Fura dolgokat állítanak a megerőszakolt 10 éves kislányról a dombóváriak

A 10 éves kislány még júniusban válhatott áldozattá, a nagymamája élettársa erõszakolhatta meg...

Alaposan felbolydult a dombóvári Erzsébet utca, amikor múlt csütörtökön megszállták a rendőrautók és a kommandósok. Verekedéshez érkeztek egy ablaktalan házhoz, ahol az a tíz – mások szerint tizenhárom – éves lány lakik, aki szexuális erőszak áldozatává válhatott.

A feltételezett tettes nem is áll távol annyira az áldozattól, a lány nagymamájának a párja. A gyerek apja azt mondta: a lánya azóta nem beszél, de azt nem tudni, mikor szólt a szüleinek arról, mi történt vele.

Az 58 éves férfi a rendőrségi gyanúsítás szerint filmnézéssel csalogatta a lányt az autójába, akit aztán arra kényszerített, hogy közösüljön vele. A gyerek hiába próbált menekülni, a férfi egy kést is a nyakához szorított, hogy visszatartsa. A rendőrök azonban csak hetekkel később érkeztek a házhoz, amikor a lány apja ököllel próbálta rendezni a helyzetet.

Rengeteg rendőrautó és kommandós volt itt, nem is nagyon tudtuk, mi történt. Az apuka pár napja szabadult a börtönből, lopás miatt ült. Most bulizott is rendesen, üvölt a zene éjjel-nappal, megy az óbégatás – mondta a Borsnak egy környéken lakó asszony. Hozzátette: a család nagyon rossz körülmények között él négy gyerekkel. A lány a legidősebb, de sok a gond vele, az iskolában is panaszkodnak rá, hogy kezelhetetlen volt. A környékbeliek azt is megkérdőjelezik, hogy történt-e egy­általán erőszak, a kislányról azt sem tudják, hány éves pontosan, mert legalább 13-14-nek néz ki. Leginkább azt furcsállják, hogy miért nem jelentették fel az 58 éves férfit már sokkal hamarabb, miért vártak ilyen sokáig.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt közölte: az 58 éves férfit előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A Szekszárdi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak miatt akár 10 év börtönt is kaphat.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!