Létrehozva: 2020.08.05.

Futó Barnabás: Ideje konkrét személyeket meggyanúsítani a Pesti úti otthon ügyében

Konkrét lépéseket sürget a Pesti úti idősotthon ügyében dr. Futó Barnabás, az egyik ott elhunyt idős nő hozzátartozójának ügyvédje. Úgy véli, a Nemzeti Nyomozó Irodának be kellene kérnie a kormányhivatal legutóbbi vizsgálati anyagát, melyben több hiányosságra is fény derült az intézmény vezetésével kapcsolatban. Az ügyvéd szerint ebből az anyagból egyértelműen kiderülhet, hogy kik a felelősek az ott történtekért, és ezeket a személyeket éppen ideje lenne meggyanúsítani.

Kedd reggel egy újabb bizonyítási indítványt nyújtott be dr. Futó Barnabás a Nemzeti Nyomozó Iroda felé, melyben azt kéri: kérjék be a kormányhivatal nemrégiben elkészült vizsgálati anyagát, tegyék a nyomozás anyagává és adják át az ügyön dolgozó orvosszakértőnek is.

Futó Barnabás ügyvéd (középen) Csüri Krisztiánnal és feleségével. A férfi édesanyja borzasztó állapotban hunyt el a Pesti úti idősotthonban. Fotó: Ripost

Bizonyosságot nyert, amit a Ripost már jóval korábban megírt: ez a vizsgálat ugyanis súlyos hiányosságokat tárt fel, megállapították, hogy valóban nagyon kevés ápoló dolgozik azóta is az intézményben – 109 helyett csak 60 (!!) –, a kormányhivatal ezért határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ellátottak életét, testi épségét, egészségét súlyosan veszélyeztető ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről, valamint a megfelelő ellátás hiánya miatt – ellenkező döntésig – új ellátott nem vehető fel az intézménybe.

Fotó: Ripost

„Ha beveszik a nyomozati anyagba ezt a vizsgálati eredményt, akkor egyértelműen kiderül, hogy kik a felelősek az otthonban történtek miatt, és innentől már konkrét személyeket kellene meggyanúsítani, hiszen a BTK ide vonatkozó paragrafusait (gondatlan veszélyeztetés, gondozási kötelezettség elmulasztása) ez a vizsgálati anyag teljes mértékben alátámasztja” – mondta el az ügy kapcsán a Ripost-nak Futó Barnabás.

Az ügyvéd szerint egyébként ezek után helyt kellene adniuk a korábbi bizonyítási indítványának is, amelyben kérte dr. Müller Cecília tiszti főorvos és dr. Bodnár Attila, a Bajcsy kórház igazgatójának meghallgatását, hiszen mindkét személy tanúvallomása alátámasztaná a kormányhivatal vizsgálatának eredményét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra