Létrehozva: 2021.02.28.

Galgóczi Ágnes: cél, hogy minél többen megkapják az első oltást

Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja – közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Kifejtette: az oltási stratégia eddig az volt, hogy – az alkalmazási előiratnak megfelelően – minden esetben betartották az első és a második oltás közötti időintervallumot. Mostantól – annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus terjedését -, igyekeznek minél több embernek beadni az első oltást, hiszen már az is ad egy alapvédelmet a fertőzés ellen.

Fotó: YouTube

Ismertetése szerint a klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját. A Pfizer vakcinánál a 21. napról a 35. napra tolják a második oltást. Az AstraZeneca vakcinánál az alkalmazási előirat szerinti maximális időtartamot kihasználva, a 12. héten adják be a második vakcinát. A Moderna, valamint az orosz és a kínai vakcinák esetében egyelőre nem változtatnak a két oltás közötti oltási sémán.

Galgóczi Ágnes azt mondta: bíznak abban, hogy már az első oltás beadásával kialakítható lesz olyan védelem, amely megakadályozza a fertőzés terjedését. Így talán tavasz végére, nyár elejére olyan átoltottságot érnek el, ami valóban védelmet jelent a közösségnek. Már több mint 670 ezer embert oltottak be Magyarországon. Az NNK osztályvezetője úgy tapasztalja, hogy növekszik az oltás iránti bizalom.

Elmondta: eddig három nagyobb, a brit, a dél-afrikai és a brazil mutánstípust azonosítottak. Ezek a fertőzés terjedésében, illetve a vírus tulajdonságaiban hoztak jelentős változást. Ezek közül Magyarországon eddig a brazil mutánst nem azonosították. Már a dél-afrikai mutánst is kimutatták, míg a brit mutációt, már több mint 400 embernél azonosították, az már közösségben is terjed Magyarországon. Mivel a brit mutáns gyorsabban terjed, a következő időszakban várhatóan tovább fog emelkedni az új fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma is – közölte.

Kitért arra is, hogy jelenleg az ország legtöbb nagyvárosában stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, Salgótarjánban és Szombathelyen mértek emelkedést. A szennyvízmintákban is kimutatták a brit mutánst – tette hozzá.

A szakember ezzel együtt kiemelte, hogy a többi mutáció behurcolása megakadályozható azzal, ha minimálisra szorítják az utazásokat. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet és az esetszámoknak megfelelően, szükség esetén további intézkedéseket vezetnek be – tette hozzá.

Galgóczi Ágnes kiemelte: most a fegyelmezettség a legfontosabb, hogy továbbra is mindenki betartsa a járványügyi szabályokat. A kontaktusok számának korlátozásával csökkenthető a járvány terjedése. Emellett azt kérte, aki regisztrált, és értesíti az orvos, mindenképpen éljen az oltás lehetőségével. Így lehet megállítani a harmadik hullám felfutását - értékelt.

Müller Cecília ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 2855-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma és 102 ember – jellemzően idős, krónikus beteg – halt meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elhunytak között szinte minden nap vannak olyan fiatal krónikus betegek is, akiket egy esetleges védőoltás megmenthetett volna. Mint mondta, nő az aktív betegek száma, jelenleg 82 127-en vannak, de tovább nőtt a kórházban kezeltek száma is, most 4353-an vannak kórházban és 407-en lélegeztetőgépen. Hozzátette: a betegség súlyos lefolyásának megakadályozása érdekében nagy erőkkel zajlik a védőoltások beadása. Elmondta: eljutott a háziorvosokhoz a kínai Sinopharm vakcinája, átlagosan praxisonként 50-55 ember beoltására alkalmas mennyiségben. Jelezte: a praxisba eljuttatott oltóanyag-mennyiség függ a praxis összetételétől, a regisztráltak és a krónikus betegségben szenvedők számától; vannak olyan praxisok, ahol 70 embert is be tudnak oltani. Kitért arra, már az első adag oltása után jelentős mértékben megindul a szervezetben az ellenanyag-termelés. Hozzátette: nincs százszázalékos védelem, de mind az öt, Magyarországon engedélyezett vakcina megvéd a súlyos szövődménnyel, esetleg halállal járó fertőzéstől. Arra kérte az embereket, éljenek az oltással, és oszlassák el félelmeiket a kínai és orosz vakcinákkal szemben, mert azokat már több mint 30 millió embernek beadták a világon, különösebb probléma nélkül. Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/ Müller Cecília emlékeztetett: az oltási tervnek megfelelően haladnak az oltással, az első két csoport – az egészségügyi dolgozók és a szociális intézményekben élők, dolgozók – kampányszerű oltása befejeződött, jelenleg a krónikus betegek és a legidősebbek oltása zajlik. Hozzátette: a rendelkezésre álló vakcinákkal már jelentős védettséget lehet kialakítani, a nyugati és keleti vakcinákkal együtt Magyarország az uniós átoltottsági átlag fölé tudott kerülni. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: bízik abban, hogy a következő egy hétben jelentős számú, 368 ezer védőoltást tudnak majd beadni, de ehhez szükséges az emberek együttműködése is. Ismertetése szerint a regisztrált idősek közül 275 ezren kaphatják meg a háziorvosnál a kínai Sinopharm-vakcinát, 52 ezer idős beoltására lesz lehetőség a Pfizer-BioNTech-vakcinával az oltópontokon, az AstraZeneca készítményével pedig 41 ezer 60 év alatti krónikus betegeket tudnak beoltani a következő egy hétben. Elmondta azt is, a Nemzeti Népegészségügyi Központban kifejlesztették azt a módszert, amellyel a szennyvízből nemcsak a vírus örökítőanyagát, hanem konkrétan a brit mutánst is ki tudják mutatni. A brit mutáns jelenléte „tetten érhető” a budapesti, debreceni, tatabányai, székesfehérvári és győri mintában, a vírus örökítőanyaga emelkedő tendenciát mutat Salgótarjánban és Szombathelyen, a többi helyen magas szinten stagnál – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin