Létrehozva: 2021.07.22.

Gulyás Gergely elárulta, mikor lehet a népszavazás

Itt vannak a kormány legfrissebb döntései a koronavírus-járvány kapcsán.

A szokásostól eltérő időpontban jelentkezett Gulyás Gergely a kormányinfóval. Ráadásul ezúttal egyedül, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő asszony nélkül.

A miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: Brüsszel általános támadást indított a gyermekvédelmi törvény ellen. A népszavazás éppen ezért alkalmas arra, hogy hazánk pozícióját megerősítse.

Gulyás Gergely (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

„Legutóbb a migráció ügyében is a 2016-os népszavazással meg lehetett akadályozni a kötelező kvóták meghatározását. Most is az egyetlen eszköz, ha a magyar nép foglal állást” – mondta Gulyás Gergely.

A legdemokratikusabb eljárás a népszavazás – mondta a miniszter. 1989 óta kiemelt kérdésekben a népszavazás rendkívül fontos volt.

Legkésőbb idén év végén, vagy éppen az év elején meg lehet tartani a népszavazást – mondta Gulyás.

A kormány folyamatosan tárgyal az európai bizottsággal a helyreállítási alapról. A kormány úgy döntött, a pályázatokat kiírja, és ki is fogja fizetni.

Újabb 14 delta variánssal fertőzöttet azonosítottak hazánkban, továbbá egy gamma variánst (brazil változat) a magyarországi fertőzöttek között. Eddig összesen 23 esetben mutattak ki a delta mutációt és két főnél a gamma variánst.

A szakemberek véleménye szerint a delta variáns terjedése sokszorosan gyorsabb és agresszívebb, mint a korábbiak. Ez ellen az oltás a hatékony védelem, ezért oltassa be magát mindenki. Augusztus elsejétől fel lehet venni a harmadik oltást is.

A negyedik hullám kapcsán közölte: a helyzetet már most is komolyan kell venni, több európai országban robbanás szerűen nő a megbetegedések száma. A magasabb átoltottság miatt nálunk ez jöhet később, lehet lassabb, és lehet alacsonyabban a csúcsa, de nem fogjuk tudni elkerülni.

A kormány időközben benyújtotta a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit.

A népszavazás kérdései a következők lesznek:

  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
  • Kudarcra ítélt baloldali terv

    Nem meglepő módon a baloldal rögtön a gyermekeket védő népszavazás ellen támadt. Mindegyik baloldali párt bejelentette, hogy nem támogatják a kezdeményezést, és mindent elkövetnek annak megakadályozására. Van egy hírünk a számukra: ez törvényes keretek között nem fog menni.

    A kormány még szerdán adta be a kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A testületnek szerdától számítva 60 napja van arra, hogy döntsön a kérdésekről. A választási bizottság döntése ellen természetesen bárki fellebbezhet, és ezt követően a bíróság dönt majd arról, hogy mely kérdésekben írhatja ki az Országgyűlés a népszavazást.

    Ezt követően az Országgyűlésnek harminc napon belül kell döntenie, hogy helyt ad-e a kezdeményezésnek. Az Országgyűlésben pedig jelenleg a baloldali erők kisebbségben vannak.

    Az Országgyűlés döntése után ismételten lehet fellebbezni és ezt követően várhatóan a Kúria hoz majd határozatot a népszavazási kérdésekről. Jól látszik tehát, hogy a népszavazás ügyében a jobboldali többségű Országgyűlésnek és várhatóan majd a bíróságoknak lesz szerepük, a baloldali pártoknak nem. Fontos változás, hogy szerdán egy kormányrendelet-módosítással arról is döntés született, hogy a veszélyhelyzet megszűnése előtt is lehet országos népszavazást kezdeményezni. Magyarországon minden népszavazás ügydöntő, tehát az Országgyűlésnek az érvényes és eredményes népszavazási döntést végre kell hajtania, vagyis a feltett kérdésre adott válasznak megfelelő tartalmú törvényt kell alkotnia. Ennek a népszavazás napjától számított 180 napon belül kell megtörténnie.

    Nemcsak abban a kérdésben tartható népszavazás, amit az Országgyűlés törvényben ténylegesen szabályoz, hanem abban is, amit szabályozhatna: mindenről lehet népszavazást tartani, amit az alaptörvény nem delegál kifejezetten más szerv hatáskörébe.

    Mindezek alapján tehát a baloldal nem tudja megakadályozni a gyermekvédelmi népszavazást, és nyíltan állást kell foglalniuk, hogy a gyermekek védelme, vagy pedig az LMBTQ-propaganda mellett állnak-e.

    „Elválik a víz a májtól”

    A miniszterelnök által bejelentett népszavazási kezdeményezés azért előremutató, mert egy megelőző csapást jelenthet az egész világon jelen lévő ideológiai harcban

    – jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ szerdai sajtótájékoztatóján. A központ igazgatója szerint Magyarországon fel lehet mutatni egy „stop-gender” táblát, amely egyben azt is üzeni, hogy hazánkban nem következhet be az, ami Nyugat-Európában már megtörtént.

    Szánthó Miklós szerint hazai politikai viszonylatban a népszavazás során „elválik majd a víz a májtól”, hiszen minden egyes pártnak el kell majd döntenie, hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. Most majd kiderül, hogy kik állnak a gyermekek védelme mellett, és kik áldoznák fel a gyermekek egészséges fejlődését - jelentette ki Szánthó Miklós, aki egyben mindenkit arra buzdít, hogy szavazzon a genderideológia ellen, mondjon nemet az ideológiai alapú genderérzékenyítésre.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

    origo.hu

    Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

    borsonline.hu

    Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

    mandiner.hu

    Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

    ripost.hu

    „Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

    origo.hu

    Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

    travelo.hu

    Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

    magyarnemzet.hu

    Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

    INSIDER

    „Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

    INSIDER

    Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

    INSIDER

    Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat