Létrehozva: 2018.12.07.

Gyász, meghalt Hirt Ferenc országgyűlési képviselő

A Fidesz-KDNP frakció tagja 51 éves volt. A hírt a politikus hivatalos Facebook-oldalán tették közzé pénteken.

Hirt Ferenc 1967-ben született Pincehelyen. 21 évesen autóbalesetet szenvedett, aminek következtében kerekesszékbe kényszerült. 

A politikába 2005-ben kapcsolódott be. 2006-ban a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként választották országgyűlési képviselővé. Ezzel a magyar Országgyűlés első mozgáskorlátozott képviselője lett. 2010-ben és 2014-ben ismét bekerült az Országgyűlésbe.

A 2010-ig tartó ciklusban az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja, valamint az esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi albizottság elnöke volt. A 2010-es országgyűlési választáson az első fordulóban megvédte egyéni mandátumát. Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság tagja lett.

2007-ben a Fidesz Tolna megyei választmányának elnökségi tagjává, a 2010-es önkormányzati választáson a tamási önkormányzat képviselő-testületének tagjává választották. A 2014-es országgyűlési választáson az átalakított, Paks központú Tolna megyei 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületből szerzett mandátumot.

2018-ban a Fidesz-KDNP országos listájáról jutott a parlamentbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak