Létrehozva: 2019.12.11.

Gyerekcsapatot vezetett a nő, aki megsérült a barlangban

Térdsérülést szenvedett a fiatal konduktor, akit a barlangi mentőszolgálat hozott ki a Mátyás-hegyi-barlangból. A 32 éves 30 méteres mélységben, a barlang Színház-termében, a bejárattól nagyjából 300 méter távolságra sérült meg.

A mozgás- és élményterápiás szakosztály túráján történt a baleset. A nő nem barlangász, de ismerte a terepet, többször volt már itt gyerekekkel, most is épp konduktorként kísérte a gyerekcsapatot.

A szakosztály már 20 éve túráztat mozgás-, látás-, hallássérült gyerekeket a barlangban terápiás célból, jó eredményekkel. A túrán vezetővel vettek részt, gyerekek számára is biztonságos, karácsonyi koncerteket is szoktak ott szervezni. Egy rossz lépés okozta a balesetet, ami bárhol megtörténhet. „A hölgy sérülése nem súlyos, a mentők a Honvéd kórházba szállították, ahol begipszelték a térdét és haza is engedték„-mondta el a Ripost-nak Kovács Márton, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat ügyeletese.

2019.12. 10-én a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy sérült túrázót ment ki a Mátyás-hegyi-barlangból. Forrás: Magyar Barlangi Mentőszolgálat – Kovács Márton

„A barlangba egyenetlen a terep, néha kúszva, mászva közlekednek, egy rossz mozdulat és megtörténik a baj. A sérülés nem volt súlyos, de nem tudott feljutni egyedül a felszínre, ezért volt szüksége segítségre” – magyarázta a szakember. A barlangi mentők 26 fővel érkeztek a helyszínre. Ellátták a barlangban a nőt, és speciális mentőhordágyban egy óra alatt a felszínre hozták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin