Létrehozva: 2021.03.03.

Bense Tamás elárulta, mikortól olthatók a gyerekek koronavírus ellen

Egyre több óvoda és iskola kényszerül hosszabb-rövidebb bezárásra a gyermekek körében is gyorsan terjedő koronavírus miatt. Az egyik nagy gyógyszergyártó szerint a 3–17 éves gyermekek is olthatók lesznek. Az ismert gyermekorvost, dr. Bense Tamást kérdeztük erről.

A Sinopharm kínai gyógyszergyártó szerint a 3–17 éves gyermekek is – akik jelenleg nem olthatók a COVID-19 elleni vakcinákkal – hamarosan beolthatók lesznek. Az ismert gyermekorvos, Dr. Bense Tamás üdvözölte a hírt.

Dr. Bense Tamás szerint néhány hét múlva engedélyezhetik a gyerekek oltását. Fotó: Ripost

A gyógyszergyártók megkezdték a kiskorúak tesztelését az oltásra. Nem csak Kínában, de Angliában is zajlanak már a tesztelések. Ezek egyelőre kísérleti szinten folynak, de várható, hogy néhány héten belül kiadnak egy módosított utasítást, hogy melyik oltás lesz az, ami ennek a korosztálynak is beadható” – véli a gyermekorvos, aki szerint a járvány megfékezése szempontjából nagyon fontos lépés volna mihamarabb elkezdeni a gyermekek oltását. „A gyermekek ugyan kevésbé betegednek meg a koronavírustól, ugyanakkor a fertőzőképességük megvan, alattomosan lappang bennük a vírus. Ezért a legtöbb orvos várja, hogy mihamarabb elkezdhesse a gyermekek oltását is” – mondja Bense Tamás, de hozzáteszi, hogy ehhez a megfelelő gyógyszerhatósági engedélyre is szükség lesz.

A kiskorúak beoltása is fontos lépés lehet a járvány elleni küzdelemben

Mennyire etikus és biztonságos gyerekeken tesztelni a vakcinák hatékonyságát?

A gyermekorvos szerint a védőoltások tesztelésénél bevett gyakorlat, hogy olyan önként jelentkező szülők gyerekei kapják meg az oltást, akik nagyon szeretnék beoltatni a gyermeküket.

„A tesztelési folyamat ez esetben is úgy zajlik, mint minden eddigi oltás tesztelése: először állatkísérletek vannak, majd kisszámú, ezt követően nagyobb számú népesség kapja meg az oltást, és közben folyamatosan ellenőrzik a pácienseket, a reakciókat. Amikor ebből van már statisztika, amelyből megállapítható, hogy nincs jelentős mellékhatás, biztonságos az oltás, akkor jöhetnek a gyermekeken végzett tesztek. Ez zajlik most, tehát a tesztelésben részt vevő gyerekeknek is biztonságosnak minősített oltást adnak” – magyarázza a szakember, aki úgy véli, nagy valószínűséggel az oltások a gyermekek számára is megfelelők, de természetesen először ezt külön vizsgálni kell. „Amennyiben a teszt azt mutatja, hogy nincs mellékhatás – márpedig arra számítunk, hogy nem lesz –, akkor kiadnak egy módosított oltási javaslatot. Ez akár néhány héten belül megtörténhet a már régebben tesztelt oltások esetében” – véli a szakember.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát