Létrehozva: 2020.02.18.

Gyerekmodell-válogatással verik át a szülőket

Kiválasztottuk az ön gyermekét, pont ilyen karaktert keresünk, igazi egyéniség, éppen ez kell a H&M cég fotózására – ezzel állítják meg a gyerekükkel sétáló szülőket egy állítólagos modellügynökség munkatársai. A gyermekére büszke szülőt aztán százezrekkel húzzák le. A Ripost kiderítette: a hivatkozott cég egyáltalán nem ilyen módszerekkel keres modelleket!

„Köszönjük a jelentkezést, kiválasztottuk a gyermeked H&M fotózásra„ – így kezdődik az e-mail, ami megdobogtatja a büszke anyai szívet. Az első öröm után azonban a címzettnek szöget ütött a fejébe, hogy a levél kicsit furcsa: nincs tárgya, egyszer magáz, másszor tegez, tele van helyesírási és nyelvhelyességi hibával. Egy népszerű Facebook csoportban kért segítséget, véleményt a feladóról, az állítólagos ügynökségről.

Fotó: 123RF

Ingyenes fotózás után többszázezres tanfolyam

A hozzászólásokból aztán kiderül: gyanakvása nem alaptalan, a szóban forgó feladó több internetes feketelistán szerepel, az aláíró különböző cégek nevében szed pénzt és ajánl modellmunkát gyerekeknek, de az ígéreteit sosem teljesíti. Van, akit telefonon kerestek meg, mást egy sms-ben hívták válogatásra és volt, akit forgalmas helyen szólítottak le „pont ilyet keresek, de szép gyerek” jellegű szöveggel. Először ingyenes fotózást ígérnek, de ez csak a beetetés: a lényeg, hogy személyes találkozóra vegyék rá a szülőket. Az ingyenes fotózás után 20-30 ezer forintos regisztrációs díjat kérnek, aztán tanfolyamot is kínálnak 200-500 ezer forint közötti összegért, akár részletre is, de egyben kifizetve olcsóbb. Mindeközben folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a gyerek szép, tehetséges, ügyes, nagy jövő, jól fizető modellkarrier áll előtte.

Fotó: 123RF

 

Eszközként használják a gyereket az üzletkötéshez

„A két kislányommal sétáltam a Westendben, amikor egy mosolygós fiatal lány jött oda hozzánk” – mesélte a Ripost-nak Anett.

„A kislányaimat dicsérte, kiemelte: ritka, hogy testvérek ennyire hasonlítanak, éppen ezt szeretik a divatcégek. Adott egy szórólapot és elkérte a telefonszámomat. Másnap felhívtak, hogy hétvégére várnak egy válogatásra. Elvittük a lányokat. A helyszíni fotózáson 1500 forintba került a fodrász, 1000-be a sminkes, de szerettük volna, ha jól sikerül a próbakép. Készítettek néhány fotót, kérdeztek ezt-azt, aztán kérték, hogy regisztráljunk. Mi azt mondtuk, erről majd később döntünk, de a nagyobb lányunk elpityeredett, hogy ő modell akar lenni, így a férjem kifizette a fejenként 20 ezer forintos regisztrációs díjat, aztán a tanfolyam első részletét is. „

A pár este átbeszélte a tapasztaltakat és úgy döntöttek, nem akarják a lányokat modelltanfolyamra járatni. Visszamentek, de az előző nap látott, szépen berendezett stúdiónak nyoma sem volt. A modellképek lekerültek a falról, a terem már bábszínháznak volt berendezve.

„Nem tettünk feljelentést, mert butának éreztük magunkat, naivnak és hiszékenynek, elkönyveltük a veszteséget tanulópénznek” – mondta az édesanya, aki éppen emiatt nem vállalta, hogy névvel, arccal szerepel lapunkban.

„Azt mondták, csak úgy kaphat munkát a gyerek, ha regisztrálunk„ – mondta Abigél, a 3 éves Fanni anyukája. „Aláírtam egy szerződést is, de nekem nem adtak belőle példányt. Mivel akkor nem volt nálam pénz, egy számlaszámot írtak sms-ben, hogy arra utaljak. Azóta se kép, se hang.”

Érdemes ellenőrizni, amire hivatkoznak

A Ripost utánajárt az anyukák által megnevezett ügynökségnek. Kiderült, hogy a cégnek tavaly 42 milliós árbevétele volt, de kényszertörlés alatt áll, „üzleti kapcsolat létesítése csak nagy körültekintéssel vagy egyáltalán nem javasolt”. Székhelye az Ázsia Centerben van bejegyezve, a honlapjukon megadott telefonszám már nem létezik. Minden fotózáshoz olyan helyszínt adtak meg, ami bérelhető, ott többé nem lehet megtalálni őket.

„Évek óta itt dolgozom, itt biztosan nincs ilyen nevű cég, csak két bérelhető rendezvényterem„ – mondta egy nő, amikor a megadott címen a céget kerestük.

„Semmi közünk nincs ehhez, azaz visszaélnek a márkánkkal” – közölte a Ripost kérdésére Dévényi Patrícia, a H&M magyarországi kommunikációs menedzsere. Hozzátette: a H&M reklámfotói mind a svéd központ által szervezett fotózásokon készülnek, helyben általában nem toboroznak modelleket. „ Amennyiben mégis csinálunk ilyesféle aktivitást, akkor annak a kommunikációja kizárólag a saját felületeinken zajlik vagy nagy partnercégekkel, kiadókkal együttműködve. Ha valaki nem biztos abban, hogy hivatalos H&M-es együttműködésről van-e szó, írjon nekünk Facebookon, és azonnal válaszolunk„ – ígérte.

 

Miről ismerhető meg a profi ügynökség?

- Állandó elérhetőségei vannak (irodája, saját műterme, több telefonszáma, levelezési címe)

- Nem szerepel róla negatív információ a cégnyilvántartásban.

- Nem kér regisztrációs díjat, a közvetítői jutalékot a modell fizetéséből vonják le.

- Fotózás, portfólió készítés esetén előre meghatározott árakkal dolgoznak, nincs „ingyenes beetetés”.

- Írásbeli, számonkérhető szerződést kötnek a szülőkkel, amiből átadnak egy általuk is aláírt példányt.

- Ha valóban tehetségesnek, ígéretesnek találnak egy gyerekmodellt, akkor megelőlegezik az induláshoz szükséges pénzt, hiszen a közvetítési jutalékokból bőven visszatérül a befektetés. Erre külön keret van a költségvetésükben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte