Létrehozva: 2021.05.30.

Rendhagyó módon ünnepli a gyerekeket a polgárőrség

Az óvodásoknak és kisiskolásoknak különleges gyermeknapi meglepetésben volt részük. Országos bűnmegelőzési programot indított az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozata „Házhoz visszük a lovat” elnevezéssel, amelynek első állomása Tereske volt.

Merőben új, merőben más nyelven lehet megszólítani ma a gyerekeket, és ez a nyelvezet nem más, mint az élmény. Erre alapozza országos bűnmegelőzési programját az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ).

A gyerekek nagyon élvezték a kutyás bemutatót. Fotó: OPSZ

- A program megalkotása során több cél is vezérelt bennünket – mondta a Ripost-nak dr. Radácsné Reszegi Rita, az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozatának az elnöke, a program koordinátora. – Újfajta kommunikációs csatornát szerettünk volna nyitni, mert azt tapasztaljuk a hétköznapok során, hogy nagyon nehéz megszólítani a gyerekeket, nehéz felkelteni az érdeklődésüket. Az állatok segítenek ebben, hiszen a gyerekek kilépnek a hétköznapi komfortzónájukból, új helyzetben ismét figyelni fognak arra, ami körülöttük zajlik. Nagyon látványos volt, amikor a gyerekek a nap folyamán kapcsolatba léptek a lovakkal, kutyákkal.

Nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy felülhettek a polgárőrök lovára. Fotó: OPSZ

Emellett megszokják azt, hogy formaruhásokkal vannak együtt, beszélgetnek velük. Így a jövőben nem tartani fognak az egyenruhástól, hanem a segítő személyt látják majd bennük. Mindennek az ötlete a Készenléti Rendőrséggel való együttműködés során merült fel, ahol a szakemberek megosztották a tapasztalataikat velünk. Folyamatos szakmai hátteret biztosítottak és biztosítanak a rendezvényeinkhez, szolgálatainkhoz – magyarázta az elnök.

Dr. Radácsné Reszegi Rita hozzátette: a program az egész országban elérhető az általános iskolák részére. Az együttműködő egyesületek a mintaprogram alapján képzéseken vesznek részt, amely után a programokat a saját lakóhelyükön mutatják be.

A fiúk különösen a technika iránt érdeklődtek, birtokba vették a szolgálati motort. Fotó: OPSZ

Az egész napos programhoz csatlakozott az OPSZ Motoros Tagozata, akik bemutatták szolgálati járműveiket a gyerekeknek. Emellett karitatív felajánlásoknak köszönhetően a Tagozat édességgel, üdítőitalokkal, könyvekkel, színezőkkel kedveskedett a kisiskolásoknak és óvodásoknak.

- A támogatóknak ezúton is köszönjük a felajánlásokat. Emellett ruhaadományt is adtunk át az iskolának, amelyet majd a későbbiek során fognak szétosztani a rászoruló családok között – tette hozzá dr. Radácsné Reszegi Rita.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast