Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.02.

Gyermek hordágy lesz az adventi koszorúkból

Már közel kétmillió forint gyűlt össze a Fiatal Családosok Klubja adventi adománygyűjtésén. A szervezet egy speciális gyermek hordágyra gyűjt, még több mint félmillió forintra van szükség.

A koronavírus-járvány miatt idén nem lehetett nagy közös ünnep a jótékonysági adventi koszorúkészítés, de úgy látszik, ez nem befolyásolja az adakozó kedvet.

Mint azt a Ripost Király Nórától, a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) megalapítójától megtudta, eddig közel kétmillió forint adomány gyűlt össze a köztársasági elnök felesége és lánya által készített adventi koszorúk árából.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott is itt szerezte be a saját adventi koszorját, választása a Természet csodái című kompozícióra esett, amit Király Nórától vett át.

Mint arról a Ripost beszámolt, a FICSAK közel 30 családszervezettel karöltve idén is megrendezte jótékonysági akcióját, bár kissé rendhagyó módon.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége évek óta támogatja a kezdeményezést. Korábban mindig a gyerekekkel együtt készítette a koszorúkat

Az összegyűlt pénzt a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány kapja majd, egy szintén adományokból vásárolt mentőautót szeretnének felszerelni M1 Stryker típusú, kényelmes és biztonságos hordággyal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó