Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.17.

„Megöllek, te szemét!” – üvöltötte a feleség, majd leszúrta férjét Gyömrőn

Egy 49 éves gyömrői nő késszúrásokkal viszonozta férje ütéseit.

Féltékenység miatt veszett össze egy 49 éves nő és a 42 éves férje. A férfi többször is ököllel sújtott le a nő arcára és fejére.

Az asszony kést ragadott és válaszul kétszer mellkason, egyszer köldöktájékon szúrta férjét, miközben kiabálta, hogy: „Megöllek, te szemét!”.

Ezzel a késsel ölte meg férjét a gyomrői nő
Fotó: Police

Az orvosszakértői vélemény alapján az egyik szúrás következtében a szívburok lemezei közé vér került, állapotát életveszélyesnek minősítették.

A nő a 2019-én július 10-ei kihallgatásán elismerte a tettét, ám önvédelemre hivatkozott. Elmondta, hogy férje folyamatosan, szinte heti rendszerességgel bántalmazta.

Legtöbbször ököllel verte és rugdosta, ahol érte. A végzetes estén történtekkel kapcsolatban azt mondta, többször szúrt az áldozat mellkasa irányába, „ami tőlem kitelt” – fogalmazott.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 49 éves asszonnyal szemben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó